A Tükör

A tükör

A síktükör által alkotott kép a tárggyal egyenlő nagyságú látszólagos kép. Megőrzi a méreteket, és a szögeket is, de az irányítást megfordítja a síkjára merőleges irányok megfordításával. Ha például a megfigyelő a tükörkép helyzetébe képzeli magát, akkor úgy tűnik neki, hogy a függőlegesen álló tükör felcseréli a jobb és a bal oldalt. Ebből adódik az a népszerű kérdés, hogy honnan tudja ezt a tükör. A tükör azonban nem a jobb és a bal oldalt cseréli fel, hanem az elöl és a hátul irányokat.

Ha a tükör nem sík, akkor másfajta kép keletkezik. A domború tükrök kicsinyítik a látszólagos képet, míg a homorú tükrökkel nagyított valódi kép alkotható.

Hullámos, egyenetlen felszínű tükrök torzképet adnak.

 Mottó: ” Görbe tükör az emberi értelem, melyben az igazság tükröződik, és hol a geometria, mely megmutatja, mennyivel torzít ez a tükör, hogy a valóságot legalább elképzelhessük, ha már látni nem láthatjuk”                                                                          Karinthy Ferenc.

 

Itt a Tükör, hol a Tükör

Görbe Tükör, Törött tükör

Mi az igaz, mond meg Tükör

Ne kíméljél, kedves Tükör!

Milyen is az a Tükör, amit mi olvasunk? Lehet, hogy homorú? A babonák sokasága fűződik a tükörhöz, s a tükröződéshez. Sokan hajlanak hinni ezekben, mások kinevetik a babonákat. Egy biztos. Inkább legyünk óvatosak a tükörrel!

Tükör a mesében – ki a legszebb a vidéken?
Hófehérke meséjében a gonosz királyné a tükörben levő szellemtől kérdezi meg, ki a legszebb országában? És a Tükör válaszol neki, mint egy jó barát.

Mikor egyedül, a tükör előtt kérdezzük magunktól, talán megtett és meg nem tett lépések, elért és elmaradt eredmények merülnek fel, így van, így igaz? De válaszul csak egy arcot látunk, meg egy alakot.

Nyolc hónap inkognitó után ismét megjelent a helyi önkormányzat lapja a Tököli Tükör, amelybe való írást, rendelet szabályozza. Mint érdeklődő olvasó, belevetettem magam igaz hittel, hogy elmélkedjek és ábrándozzam a pályázatokkal gyarapodó költségvetés őszinte, igaz és a senkit meg nem tévesztő soraiért. Kételkedő természetem nem hagy nyugodni, ezért szeretném másokkal is megosztani. Az első oldal a vezércikkek oldala. Itt még van türelme az olvasónak, de engem majdnem elhagyott. Mert van, aki az újságot veszi és eszi, vagy nem veszi, és nem eszi. De megjelent és nem eszi, hanem mint jómagam, kételkedve veszi.

Gyarapodunk, de jó nekünk! Nincs is nagyobb öröm annál, hogy gyarapodunk. Kinek kell a leépülés. Ki szereti azokat, aki nem gyarapszik. Sokkal jobb a gazdag rokon, mint a szegény. Elkezdtem olvasni, de hiába gondolom, hogy nyugdíj előtt egy középiskola igazgatója voltam, csak nem értem és nem értem. Nem tudom az írást megfejteni, ami a Tükörben magasztos pátosszal van megírva. Illetve, lehet, hogy mégis értem, csak nem akarom érteni. A KLIK-nek átadott épületek, területek nem inkább veszteség? A település, oktatásba, nevelésbe beleszólás jogának megszűnése gyarapodást jelentene?

Menjünk hát sorba a teljesség igénye nélkül. Nem tudom, csak sejtem, a háttérben mi van. Üres zsebbel nem lehet megváltani a világot. Ha jól látom, nagyon cincog a krajcár, mely zseb, hitelekkel telítődik. 

  1. pont

450 mFT-os korszerűsítés a tököli iskolákban.Szívből örülök neki. Az iskolát már korábban át akarták adni a KLIK-nek, mert az önkormányzatnak nem volt elég fedezete a működtetésre és a felújításra .  Az új törvények szerint a tököli iskolát, a KLIK teljes egészében átvette. A polgármester szerint az együttműködés jól alakult, nem igazolódtak a félelmek. Tehát az átadás, átvétel simán ment, néhány dolgot megmentett az önkormányzat az átadástól, ha jól értelmezem. Az írás szerint folytatás a második oldalon, de ott egy betű sem található, és az sem, honnan jön a 450 mFt, ki pályázta meg? Lehet, hogy az Önkormányzat, de honnan volt az önrész? Valahogy átolvasva úgy éreztem, mint amikor az árva gyereket viszik a menhelyre. Jó lesz neked, nem kell félned kis öcsi. Akkor, ha a KLIK adja, az a polgármester dicsősége, vagy az, hogy nem kellett minden az államnak? Régen ezt kiáltották az újság árusok : Esti Hírlap, Magyar Nemzet, Ludas Matyi, Sport, viszi, aki veszi.

  1. pont

248 mFt-t nyert az Energia hatékonysági pályázat. A Weöres Sándor iskola, jelentős felújítás elé néz. Kár, hogy akkor nyert pályázatot Tököl, amikor, az önkormányzatnak már nincs köze, az iskolához. Mégis örülnünk kell neki.

  1. pont

102 mFT-os útpályázat. Az önkormányzat benyújtotta, de még nem lett elfogadva. Hát ez is alkalmas a lakosság felvezetésére. Úgy látszik, megvan az új kommunikációs önkormányzati panel a ” nincs rá pénz ” helyett,  ” tervbe van véve ” vagy ” tárgyalta az önkormányzat ” az eredmény ugyanaz, csak szebben hangzik.

  1. pont

A és B terv a Szivárvány óvoda felújítására. 174 mFt –ért. Ha nem nyerünk 80 mFt-ért belekezdünk De miből? Nem derül ki.

  1. pont

TAO sikertörténet lesz, ha 20 mFt sikerül megszerezni, hátha felajánlják. Kik?

  1. pont

 Gyertyaláng Kft gondnokot nevezett ki a temetőbe. Rég kellett volna. Ez is az Önkormányzat érdeme? Sikeres volt a tárgyalás?

A fentiek a Tököli Tükörből voltak olvashatók. Aláírás nélkül. Feltételezem, hogy a bal felső sarokban mosolygó, vidám polgármesterünk írása lehet. Miután az Önkormányzat erre az esztendőre már 100 mFt hitelt felvett, a kamatokat nem tudom, bizonyos fejlesztésekre 400 mFt-ot szándékozik felvenni, nem tudom a tervek, hogyan valósíthatóak meg. De idegen tollakkal ékeskedni, az a tisztességtől távol áll! De lehet a 400 milla elég lesz, csak legyen, aki visszafizeti.

Hullámos, egyenetlen felszínű tükrök torzképet adnak. A tükör különösen sokféle szerepet tölthet be az emberek életében. Holott alapvetően egy meglehetősen egyszerű tárgy, amelyet azonban kétségtelenül sokféle céllal és módszerrel lehet elkészíteni.

 Kell a tükör…

Hogy lásd magad. Mert gondolhatsz magadról bármit, hiheted magad szépnek, csúnyának, amíg nem állsz szembe a tükörrel, nem fogod tudni, mi az igazság. És hiheted magad jónak vagy rossznak, okosnak vagy butának, ezt sem tudod eldönteni, amíg nem nézel a tükörbe. A tükörbe, aki őszintén figyel rád, és elmondja, mit lát. Aki nem azt mondja, amit hallani szeretnél, hanem azt, amit lát. Amit érez. És ha hiszel neki, ha bízol benne, akkor tudod meg valójában, milyen vagy… Tőle. A Másiktól.

A lélektükörtől
Csitáry-Hock Tamás

Ady Endre: Ásít a tükör

Ásít a tükör,
Hogy gyáván belenézek:
Régi hitvesek búcsúzása,
Kérések,
Unott ellenfelek vagyunk mi.

Ásít a tükör,
Egykor, mint jó barátok
Bámultuk bámulóan egymást
S az átok
Közénk most fagyasztóan állott.

Ásít a tükör:
Egymást tán elfeledtük?
Milyen furcsák vagyunk, bámultak
Mi együtt,
Egymást nem lelő ismerősök.

Tököl, 2017-06-30                                                                              Pletser József

 

 

U.i: Ha megjelenik, az alábbi célokat kell, hogy szolgálja:

Befejezésül, Önök is úgy tapasztalják, hullámos, egyenetlen felületű lett a Tükör? Vagy csak én szememmel van baj?

Forrás: Wikipédia, Internet

Tököli Önkormányzat

Facebook hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.