A MAGYAR HŐSÖK EMLÉKNAPJA

     A Magyar Hősök Emléknapját 2018. május 27. én vasárnap tartják meg Magyarországon, és szerte a nagyvilágban ahol magyarok élnek. Ez az emléknap a szabadságért, a függetlenségért és a fennmaradásunkért küzdött hazafiak emlékünnepe. A HŐSÖK emlékünnepét az 1924. évi XIV. törvénycikk rögzítette, mely kimondta, hogy „minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját (…) a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének szenteli.” Majd a 2001.-ben elfogadott LXII. törvény a korábbi ünnepkört kibővítette mindenkire, akik vérüket ontották, életüket kockáztatták vagy áldozták Magyarországért.” A Tököli Civil Kontroll Egyesület az alábbi versválogatással kívánja kifejezni háláját és tiszteletét mindazok iránt akik „vérüket ontották, életüket kockáztatták vagy áldozták Magyarországért” az I. és a II. világháborúban, valamint az 1956.-os forradalomban és szabadságharcban.

Tóth Árpád:

KATONASÍR

(A kárpáti harcok idejéből)

Magányos sír a keskeny, elhagyott
Völgyben, keresztje ferde már, veszendő,
De gyapjas hó a vállát – enyhe kendő –
Szelíden védi, s rojtul ráfagyott

Kis jégcsapok gyémánt dísze ragyog:
Míg lent a néma bíborban derengő
Mélységben zárt szemekkel és merengő
Arccal nyújtózik egy ifjú halott.

Ha véres szemmel s arany nap-sisakban
A hajnal újra a hegyekre csattan,
Pihenj, kedves, nem kell már harcra szállnod,

Sírod felett még bús moraj lebeg,
De te feledd az ágyút már, – te álmodd:
Hazaértél, s ugat vén, hű ebed…

Gyóni Géza:

Csak egy éjszakára…

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
A pártoskodókat, a vitézkedőket.
Csak egy éjszakára:
Akik fent hirdetik, hogy – mi nem felejtünk,
Mikor a halálgép muzsikál felettünk;
Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,
S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek,

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
Gerendatöréskor szálka-keresőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor siketítőn bőgni kezd a gránát
S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák,
Robbanó golyónak mikor fénye támad
S véres vize kicsap a vén Visztulának.

Csak egy éjszakára küldjétek el őket.
Az uzsora garast fogukhoz verőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor gránát-vulkánizzó közepén
Úgy forog a férfi, mint a falevél;
S mire földre omlik, ó iszonyú omlás, –
Szép piros vitézből csak fekete csontváz.

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
A hitetleneket s az üzérkedőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor a pokolnak égő torka tárul,
S vér csurog a földön, vér csurog a fáról
Mikor a rongy sátor nyöszörög a szélben
S haló honvéd sóhajt: fiam… feleségem…

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket.
Csak egy éjszakára:
Vakító csillagnak mikor támad fénye,
Lássák meg arcuk a San-folyó tükrébe,
Amikor magyar vért gőzölve hömpölyget,
hogy sírva sikoltsák: Istenem, ne többet.

Küldjétek el őket csak egy éjszakára,
hogy emlékezzenek az anyjuk kínjára.
Csak egy éjszakára:
Hogy bújnának össze megrémülve, fázva;
Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázna;
Hogy tépné az ingét, hogy verné a mellét,
Hogy kiáltaná bőgve: Krisztusom, mi kell még!

Krisztusom, mi kell még! Véreim, mit adjak
Árjáért a vérnek, csak én megmaradjak!
Hogy esküdne mind-mind,
S hitetlen gőgjében, akit sosem ismert,
hogy hívná a Krisztust, hogy hívná az Istent:
Magyar vérem ellen soha-soha többet!
– Csak egy éjszakára küldjétek el őket.

(Przemyśl, november.)

Forrás:
Magyar versek könyve
Szerkesztette: Horváth János
Második, bővített kiadás
Budapest, 1942
678-679. oldal

A költő adatai ugyanezen kötet 753. oldalán:
Gyóni Géza, 1884-1917. Családi nevén Áchim.
A Pest megyei Gyón szülötte; ott volt gyakornok a községházán, azután a közigazgatási tanfolyam elvégzésével
Alsódabason, a szolgabíróságnál.
A világháború jeles katonaköltője. Przemyśl ostromakor, 1915-ben orosz fogságba került s a krasznojarszki fogolytáborban halt meg.

Bujdosó Ágnes:

Don-kanyar
Boldog emlékű unokabátyámnak, Áronnak,
aki csak röviden mesélhetett, soha többé nem
tiporhatott ösvényt imádott erdélyi havasai hátán.
Derű bolyong, bánat virraszt.
Az éj lakói ugyanazt
a lidércálmot pergetik
szemem elé s én hajnalig
űzöm a káoszt, hangzavart:
látom ismét a D o n – k a n y a r t.
Ez volt a borzalmak tele.
Oly’ népnek vagyok gyermeke,
kit ezredéves átok ver:
idegen kézben játékszer,
hát kedve szerint csűr-csavar.
Ez az átok szült, D o n – k a n y a r.
Újra éled az iszonyat.
Az emlékek nem alszanak.
Mesél, mesél, ki visszatér …
s már rám borul a messzi tél,
csontkarjával gyötör, sanyar.
Elém vetíted, D o n – k a n y a r.
Az ismeretlen, puszta táj,
hol bőven arat a halál,
a fagyhalál, az éhhalál…
farkas üvölt s undok sakál
félig holtak húsába mar.
Kegyetlen gyilkos, D o n – k a n y a r.
Ártatlan lelkek kúsznak ott
a szűz hóban. Járatlanok
az utak. Semmibe vezet
az ismeretlen rettenet.
Dühödt szél hóvihart kavar.
Rút sírjuk leszel, D o n – k a n y a r.
Néha előragyog a Nap,
a csonkok térdre hullanak,
felsejlik a halleluja,
közéjük száll az ég Ura –
de a fagy inakat csavar …
Úr csak te lehetsz, D o n – k a n y a r.
Egybefolynak már a napok,
gyomor kenyérért csikorog,
kiről lerohadt a kabát,
remény nélkül adja magát
a hónak át és csakhamar
elnyeled őket, D o n – k a n y a r.
Megszűnik itt a múlt, jelen,
a szenvedés időtelen.
Tudatuk lassan elapad,
a hókristály arcukba csap,
már senki semmit nem akar…
nihil tölcsére, D o n – k a n y a r.
Csak előre! Aki megáll,
átöleli a fagyhalál.
Fagyott a kéz, fagyott a láb,
az orr fagyottan csak levál
helyéről. Elgurul hamar.
Kínok háza vagy, D o n – k a n y a r.
Itt nincs segítség, nincs tanács,
pőre talpon se rongy, se más,
nincs cél, nincs vágy. Menetelés
közben fakérget vág a kés
s nem érzik már csípős, fanyar
keserű ízed, D o n – k a n y a r.
És mégsem győzöl teljesen!
Kéz, láb nélkül, sebhelyeken
takarót hordva, visszajött
pár élve maradt, megtörött
lelkű, hírt hozó gyászmagyar.
Élő csodák ők, D o n – k a n y a r.
Ezért éber az éjszakám.
Ne álmodozz te sem, hazám!
Ébredj s a múlt kárán okulj!
Vétkekbe vissza sose hullj!
Tisztán lásd, mit rejt, mit takar
szemfedővel a D o n – k a n y a r!
Nem szolga vagy! Szabad maradsz,
ha önmagadra számítasz!
Büszke saját múltadra légy,
példát erényeinkről végy!
Kit nem más köpenye takar,
nem bír azzal a D o n – k a n y a r.
Ne a különbséget keresd!
Fajod, bőrszíned, Istened
magánügy. E g y s é g az erő.
Szabad csak az, ki egyenlő
eséllyel indul. Halld, magyar:
ezt üzeni a D o n – k a n y a r.
Az egyesülés – hatalom.
Széthúzás ügyes alkalom
idegen kézért esdeni.
Ma országot kell menteni!
Űzd el, ki megoszt, szétzavar!
Bús vége, lásd a D o n – k a n y a r.
Hajnalodik. Reményem ég
s hitem biztat: tanulni még
nem késő. Ezt a nemzetet
múltra építve menti meg
a nép, mely él s jövőt akar!
Mementó maradsz, D o n – k a n y a r.

1943.

Dalszöveg

Hova tűnt a sok virág, mely ott nyílt a réten,
hova tűnt a sok virág, vélük mi lett?
Hova tűnt a sok virág, lányok téptek bokrétát…
Ó, mondd, ki érti ezt, ó, mondd, ki érti ezt?

Hova tűnt a sok leány, bokréták a kézben,
hova tűnt a sok leány, vélük mi lett?
Hova tűnt a sok leány, gyűrűt váltott mindahány…
Ó, mondd, ki érti ezt, ó, mondd, ki érti ezt?

Hova tűnt a férfinép, ujján új a gyűrű még,
hova tűnt a férfinép, vélük mi lett?
Hova tűnt a férfinép, indulóra büszkén lép…
Ó, mondd, ki érti ezt, ó, mondd, ki érti ezt?

Hova tűnt a sok vitéz, ki oly büszkén lépdelt,
hova tűnt a sok vitéz, vélük mi lett?
Hova tűnt a sok vitéz, minden ház egy sírra néz…
Ó, mondd, ki érti ezt, ó, mondd, ki érti ezt?

Hova tűnt sok néma sír, házak közt a mélyben,
hova tűnt sok néma sír, vélük mi lett?
Hova tűnt sok néma sír, nyílik már a gólyahír…
Ó, mondd, ki érti ezt, ó, mondd, ki érti ezt?

Hová tűnt a sok virág

Előadó: Kovács Erzsi

Zeneszerző: Seeger Peter

Szövegíró: Hickerson James Fraser

Seeger Peter

Magyar szöveg: Kalmár Tibor

https://www.youtube.com/watch?v=z49T8qsgz0A

 

Tollas Tibor:

Október 23.

Rian a föld, a falak dőlnek,
Kék harsonákkal zeng az ég.
S barlangjából a dohos kőnek
Az ember újra fényre lép.

Fonnyadt testünket záporozza,
Sápadt arcunkra hull a nap,
S szédülten, szinte tántorogva,
Szabadság, szívjuk sugarad.

Sötétből tárul ki a szívünk:
Nyíló virág a föld felett.
A szolgaságból fényt derítünk,
Fegyver nélkül is győztesek.

 

Kozma László:

  1. November 7.
    (Gérecz Attilához)

Ki kezet nyújtott a halálnak
Jól van, öreg, most indulunk!
Úgy, hogy a halál belesápadt
S elrántotta a puskatust,
A fegyvert, amely célba vette
S befogta már a gömbkeresztbe.

A lövés házfalba csapódott
De a fiú csak nevetett.
Arcáról törölt pirosló port
Mellyel véreztek a kövek.
A lánctalp lángolva csikorgott
S ő új palackot készített.

Mi van, öreg, hát beijedtél?
Halálnak hetykén odaint.
Száll kezéből Molotov-koktél
S egy lövés célt téveszt megint.
De komorabb az arc, a csont-él
Ahogy a fiúra tekint.

Mint szörnyetegek, ősi csorda
Dübörög újabb tankcsapat.
A géppuskájuk egyre szórja
A halált termő magvakat.
A torony fordul: ölni, ölni!
Ágyú dördül, mely messze hord
De az sem tudta letörölni
Ajkáról a végső mosolyt.

Mert akit négyszer eltemettek
Ezerszer új életre kél.
Virágzik fáin a tereknek
Füttyös szelekben ő kísér.
Kék pillantással néz szemedbe
S a némasága megítél.

Kiss Dénes:

Átlőtt szívvel

Október 23. emléke

A fiúk előttem vonulnak
Mellükön lőtt seb a kokárda
Fiúk ti édes kis suhancok
ezért jöttetek a világra?!

Hosszú, hosszú a menetetek
Vonultok megszentelő őszben
Fiúk ez a ti ünnepetek
örök fényeskedő s időtlen

Kisöcséim vonuljatok csak
arcotokon sírgyertyák fénye
Legkülönbjei suhancoknak
legenda lesztek ezer évre!

A fiúk előttünk vonulnak
hősei a leggyönyörűbb ősznek
Vérvirágos kokárdát hordnak
és átlőtt szívükkel is győznek!

 

 

Dalszöveg

A Józsefváros mélyén, hol sötétek a fények
Egy szőke lányt neveltek az ’50-es évek
A Kárpáthyék lánya félig volt csak árva
Az apja eltűnt, s a család hiába várta

A Józsefváros mélyén, hol a házak összebújtak
Ki tudta ’56-ban, mit hoz a holnap
A Kárpáthyék lánya a randevúra várva
Egész nap egy dalt dúdolt magába’

A Józsefváros mélyén, hol a házak összesúgtak
A viharban egy lányszív lángra gyulladt
És együtt mentek el a sarki cukrászdába
S a fiú befizette egy Stefániára

A Kárpáthyék lány, egy dalt dúdolt magába’
Mikor egy nap a ház rádőlt a cukrászdára
A Kárpáthyék lánya egy dalt dúdolt magába’
Mikor az első szerelmét hiába várta

A Józsefváros mélyén, hol a házak összedőltek
Ma toronyházak állják útját a fénynek
A Kárpáthyék lánya kinn él Amerikába’
Van autója és New Jerseyben háza

A férje francia és van két nagy fia
A nagyobbik egy new wave banda sztárja
Vannak bizonyos esték, mikor csönd borul a házra
És ő egy régi dalt dúdol magába’

A Kárpáthyék lánya egy dalt dúdol magába’
És emlékezik a régi cukrászdára
A Kárpáthyék lánya egy dalt dúdol magába’
És az első szerelmét újra várja

A Kárpáthyék lánya ma kinn él Amerikába’
Van autója és New Jerseyben háza
A Kárpáthyék lánya egy dalt dúdol magába’
És látogatóba jön Magyarországra

A Kárpáthyék lánya elmegy a cukrászdába
És befizet harminchárom Stefániára

Kárpáthyék lánya

Előadó: Koncz Zsuzsa

Zeneszerző: Szörényi Szabolcs

Szövegíró:Bródy János

https://www.youtube.com/watch?v=2CSeghnIhPU

 

Tököl, 2018. május 25.                       Szeretettel ajánlja:

A Tököli Civil Kontroll Egyesület

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Facebook hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.