A Szép versek sorozatban megjelent portréja
Csigó László felvétele
Nagy Gáspár: Szabadrabok Egybegyűjtött versek,1968 – 1988
Megjelenés dátuma: 1999
Versválogatás Nagy Gáspár Szabadrabok és más verses köteteiből.
Nagy Gáspár (Bérbaltavár, 1949. május 4. – Budapest, 2007. január 3.)
Harmincöt-harmincat évesen a nyolcvanas évek közepén nagy érdeklődéssel, várakozással és reményekkel olvastuk Nagy Gáspár költő „rendszerváltó” verseit. Ugyanis „a rendszerváltás előtt Nagy Gáspár költészete beszélt legnyíltabban a kommunista diktatúra bűneiről. Költészete nyílt szembenállás volt a diktatúrával, leleplezte annak módszereit és cselekedeteit. Aztán regisztrálta a rendszerváltás örömét, majd azonnal szót emelt visszásságai, felemássága miatt. Nagy erkölcsi felelősséggel szólt, a rendszerváltás folyamatában megmutatkozó színváltásokról, árulásokról, elvtelen helyezkedésekről.”Költészetének van egy olyan belső magja, amelyik a mély keresztény hit őszinte megvallása. Ez a hit ösztönözte és bátorította arra, hogy nevén nevezze a társadalmi és erkölcsi bajokat. Tegyük meg ezt mi is (keresztények és nem keresztények), a költő szavaival szólva mert „Múlik a jövőnk” és a „Lelkiismeretet nem lehet elaltatni”, azzal, ha ugyanazokat a bűnöket, hibákat követjük el mi is, mint amiket elkövettek a hatalmon lévők a „rendszerváltás” előtt. Ha ők a „komcsik” csinálták valamilyen kétes dolgot, dolgokat, azt mi bűnnek tartottuk. De, ha mi csinálunk vagy csináltunk ugyanolyan kétes dolgot vagy dolgokat, mint ők, az rendben volna, az nem lenne bűn? Nagyon nincs rendben, és igen bűn az is! Bűn és hiba továbbá az is, ha ugyanazok a reflexek mozgatják tetteinket ma is, mint a „rendszerváltás” előtt. Mert a „rendszerváltóktól” és a „rendszerváltás” után a hatalomra kerülőktől tisztességet, jó szándékot várt és remélt minden jóérzésű magyar polgár. Megkaptuk? Vagy ismét déjá vu érzésünk lehet, úgy érezzük ez már egyszer megtörtént velünk, ezt a helyzetet már korábban átéltük?
Az alábbi versválogatás kapcsán, van-e aktualitásuk még ma is ezeknek a verseknek?
Nagy Gáspár: Verhetetlenek
Roppant szorgalmasak igyekvők
ezek a roppant-gerincű fiúk
az árulásban máris verhetetlenek
s onnan már nincsen visszaút
Kórlap-lépcső
Lágyulás
gerincben
agyban
kicsiben
nagyban
Múlik a Jövőnk
Múlik a Jövőnk
egy erdőből jövök
végig ösvények nyílnak
most már a hátam mögött
(ezeken menni
lett volna jó
vagy örökre eltévedni
mint egy kalózhajó)
már nyüszít az erdő
nézi az Egyutat
ezen s így vérzik el
aki fügét mutat
tankpezsgő művér
és persze „testvéri
tankok” is csorogtak –
ha J. A. ezt megéri
nincs nemzedéksiló
de jövőkonzervből élünk
homlokegyenest mások
homlokán zsibbad a bérünk
Magyar abszurd
Rendezői példány
(1)
Nálunk
– két vállrándítás között –
történelmileg úgy alakult
hogy a hóhérok
a vérbírák
a sortűz-vezénylők
a szadista államvédelmisek
a legfőbb ügynökök
és a megzsarolt kis besúgók
sem tudnak (képtelenek)
megbocsátani
áldozataiknak (FÜGGÖNY)
(2)
Ezért aztán
csak
el-te-met-ni
az áldozatokat
már nagyon kevés
de
né-ven ne-vez-ni
a gyilkosokat
(etcetera)
még mindig túl sok
azoknak
akik… (FÜGGÖNY)
(3)
Csendes???
Újra csendes!!! (ÚJRA FÜGGÖNY)
Ez volt a kor…
Már
semmi semmi nem segít
a pillanatnyi taktika főleg –
a tálcán vitt fej etc.
is hamis előleg!
És
mégis mégis azt hiszik
a bátor “jóvitézek”
hogy a pár ezernyire
limitált kiáltás elég lesz.
De
tűnünk tűnődünk tüntetünk
a legtöbbje és jobbja is
csak befelé
némán –
És hümmögünk:
ez volt a föld
ez volt a kor
ahol és amikor
élnünk adatott
kifosztva bénán.
Előbb és aztán
Előbb a kétségbeesések
aztán a kétségbevonások
bizony barátaim
jönnek a megrovások
az indexbe nyarak kerülnek
remegő forróságok
fölött a vibráló levegőben
tüntető furcsaságok
és őszülnek őszök
hirtelen haraggal kékkel
jelesen húznak itt
valami vadlibaékkel
szaggató huzatban
földet ér vándorlásunk
szédülünk kicsit és temetünk:
diáksapkákat ásunk
Bizony barátaim
jönnek a megrovások
előbb a kétségbeesések
aztán a kétségbevonások
|
Magánlevél (helyett) többeknek a kevesek közül |
Kedves Krisztus utáni Kr kusom
szívem vérem lelkem és húsom
bizony sokszor nevetnem kell Magán
hogy milyen értékeket preferál
nem tudom nem tudhatom (nem is érdekel)
mennyi ebből a “magánszorgalom”
s mennyi a már beevett irály
esetleg a fönnmaradási/pillanat-haszon
csapódik pattog labdaként bizony
kockázatmentes vizeken siklik Ön
élvezi is talán: minő nagyszerű lavír
amit papiros s hangszalag fölöttébb kibír
mert könnyen letörölhető
nyoma sem marad
fut hát köröket
eljött az idő
most kell ráhajtani
sokakat kinő
lehet hogy végképp leköröz
rugalmatlan fiúkat
akik nem értik
a helyzet adta futamokat
melyben nyüzsögnek derék önszervezők
semmi-horgoló poszt-osok
az Ön vályúinál is ők
a leg-leg-kosztosok
no ez nem riposzt:
mert nem lenne kiért miért
csak nézem – hisz már nagyon Ön se fiatal
a hang szalad
a hangszalag is surrog
aztán letörlik róla a port
gazdái hívják majd:
amolyan raport
akkor megint vissza vagy hova?
fogad-e újabb lovakra befutóra tétre?
sajnálom: mi mindent tesz meg érte…
sajnálom már most e l ő r e
Gyötrődések
(1)
Valami végképp szétesett itt
a barátság a másikba vetett hit!
(2)
Kik voltak ők?
S mi lett belőlük?
Egykor barátaim voltak.
Most távolodom tőlük…
(3)
Múltjukon én nem rágódom
bár keserű hallani (tudni?)
hogy ama lánc tőlük is fénylett.
Csak két szót írhatok le végül:
(ha igaz!) árulás merénylet.
(4)
Mert a könnyűt
könnyű volt szeretni
de a nehezet nehéz.
És a súlytalant is könnyebb
ha a súlyosat annyira nehéz!…
Mintha szádra és szívedre
tekeredett volna
több tonna géz:
hogy ne fájjon annyira
és ne beszélj!
Pályabér – kiégett legelőn
Fölmagzott füvek a pályán,
kilőtt tarack meg fonnyadt pipitér;
tűnődjünk el az idő “ár/apályán”,
de itt tűnődni mit ér…
ha egyszer nyár van: július-totál,
csak rózsaszínben játszó szemüveg
mögül nem látható a kár,
bár erőlködik s zihál az öreg,
ki sípjával (régóta) árnyékot követ,
a csapat sorsához így ragaszkodik;
ráment bizony már néhány évtized,
de nem érti, ha netán panaszolkodik
akár egy zöld fűszál,
akár egy szürke tartalék…
mert eldöntve itt előre,
ki lesz örök-fakóban boldog kispados…
ha kell, hát bedobva egy sérült martalék,
fetrenghet ugyan, de jajgatni kínos,
mert cselnek vélhető: eltanulható
rebelliónak – amiért nem jár pályabér,
se dicséretes bólintás egy mindenható
Bíró-Sport-Rovatban…
elkelne már egy jó kis öntözés,
mert pályánk itt tikkadt “rühes legelő”,
“pirosult gyásztér” és bunda-virágos:
a százszor átvert, a százszor megalázott
ezerfejű caesar rozzant tribünökről
csak tátog és alig kiáltoz…
(1987. július)
Akik nem fogadták el.
Megtalált 1986-os naplóbejegyzés
Szokoly Tamásnak régi barátsággal.
Nincs vádbeszéd most, meghajszolt szívem,
és nem lesz védbeszéd se, nem bizony…
a szél nem suhogtatja az „ezüst” nyárfasort…,
a széles út másoké, tűnődhetsz sorsodon !
A másokén is persze, akik könnyedén előznek
egy világra nagyon hasonlító v i l á g b a n,
de mégse irigyeld, ha győznek, ha átszakítják a célszalagot.
Nagyjából minden olyan volt, mint egy valóságos verseny,
Csak épp nem indultak el azok, akik nem fogadták el
a versenyszabályokat, meg az időmérő gyakori csalásait…
A fenti versválogatást ajánlja az Önök szíves figyelmébe tisztelettel a Tököli Civil Kontroll Egyesület.
Tököl, 2018.08.09
Forrás: Görömbei András nyomán
Internet
Wikipédia
Nagy Gáspár díjai és elismerései
- Móricz Zsigmond-ösztöndíj (1977)
- Radnóti-díj (1977)
- Alföld-díj (1978)
- Clevelandi József Attila-díj (1985)
- József Attila-díj (1990)
- Magyar Művészetért díj (1990)
- Greve-díj (1992)
- Artisjus irodalmi díj (1992)
- Tiszatáj-díj (1993)
- Nagy Imre-emlékplakett (1993)
- Kölcsey-díj (1994)
- Ratkó József-díj (1994)
- Getz-díj (1995)
- Balassi Bálint-emlékkard (1999)
- Kossuth-díj (2000)
- Hűség-díj (2001)
- Szent Márton-díj (2003)
- Arany János-díj (2005)
- Szépirodalmi Figyelő-díj (2005)
- Március 15.-díj (2006)
- Magyar Örökség díj (2006)
- Prima díj (2006)
- Mikszáth Kálmán-díj (2007)
- Kölcsey-emlékplakett (2007)