A roráté vagy hajnali mise a római katolikus egyházban advent első vasárnapjától karácsony első napjáig minden nap hajnalban tartott szentmise.A hajnali misék különleges hangulatot kölcsönöznek a decemberi virradatnak.A roráté elnevezést az ünnepkör egyik – ószövetségi szentírási szövegen alapuló – énekének kezdő soráról kapta, melyet adventben énekeltek: Rorate caeli de super. Harmatozzatok egek onnan felülről. Régebben aranyos vagy angyali

misének is hívták. Ez utóbbi arra utal, hogy a Szűz Mária tiszteletére mondott hajnali miséket mindig az Úrangyala elimádkozásával fejezték be. A roráté-szentmiséknek a katolikus egyházban kifejezetten csak az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén vannak hagyományai. Jelenleg is élő szokás hazánkon kívül, Ausztriában, Horvátországban, Csehországban és Lengyelországban van.Ezért a Szentszék 1892-ben Pannonhalmának, 1958-ban pedig az Esztergom-Budapesti főegyházmegyének ősi szokására hivatkozva külön kiváltságként engedélyezte a hajnali misét.(Wikipédia)   Ez jellegzetesen közép-európai, sőt magyar hagyománynak is tekinthető.A hajnali mise, angyalmise, aranyos mise, roráté adventben pirkadat előtt, hagyományosan 6 órakor bemutatott szentmise, a Megváltó várásának és a Mária-tiszteletnek a nép által megszeretett megnyilvánulása. Advent első vasárnapjától Karácsony első napjáig, minden reggel. A roráté mise elimádkozása a Jézus utáni vágyat fejezi ki. A zsoltár szavai szerint: Krisztus a felkelő Napunk. Ez az érzés megtapasztalható, amikor sötétben megyünk a templomba, majd kijőve a mise végén már világos van.A Messiást váró hangulat alapja a hajnali mise, a roráté. Várakozásban élünk. És az Úr eljön.

Saftics György felvétele

Régi hagyománya van annak, hogy a Tököliek advent idején hajnali szentmisére, rorátéra mennek. Idén az első alkalom november 28.-án hétfőn reggel 6 órakor lesz. A hajnali misék hagyománya nálunk ma is él. Nem kis nosztalgiával emlékezünk vissza a régi adventi reggelekre, amikor gyerekek és felnőttek zsúfolt gyertyafényes templomokban vettek részt roráté szentmiséken, hajnali sötétben várva a napfényt a Messiás megszületését. A roráté szentmisék Tökölön 6 órakor kezdődtek és a 2000-es évekig rác nyelven szóltak. Mostanság a roráté szentmisék felváltva egyik nap rácul, másik nap magyarul szólnak. Várjuk szeretetben a karácsonyt.

Tököl,2016-11-26

Írta és összeállította: Nagy Béla és Pletser József

Rác roráté ének

Rosite nebesa odzgora, nek’ oblaci dažde pravednog.

Nebesa pripoviedaju slavu božju i djela ruku njegovih

naviešcuje tvrdina, slava Otcu, i Sinu

slava Duhu svetomu.

Kako bijaše u početku

tako i sad i vazda i viekviekom. Amen.

Gárdonyi Géza: RORÁTÉ

Még sötét van, mikor már harangoznak a rorátéra. Hideg decemberi sötétség ez, csak alig áttetsző. Férfiak, asszonyok fekete árnyékokként mozognak benne a templom felé. Az ablakom előtt egy-két kisebb árnyék válik el tőlük. A kis árnyékok betérnek az iskolába. Kisködmenek, nagycsizmák. Az arcát egyiknek se látom; de már az alakjáról, mozdulatairól megismerem valamennyit. Mindenik hoz a hóna alatt egy darab fát. Ledobják azt a kályhazugba. A kályha előtt Istenes Imre térdel. Teleképpel fújja a tüzet. A tűz pirosló fényt áraszt az arcára. Ég már – mondja, becsukva a kályhaajtót. Ég; de még nincs meleg. A kályha úgy mormol, mint a fonó-macska. A kisködmenek, nagycsizmák türelmesen állanak a kályha körül és hallgatva hallgatják a mormolást. Ki hoz ma gyertyát? – kérdi egy halk és vékonyka hang a sötétben. Gál Józsi – felel egy másik. De soká jön! Nem jön soká. A pitvarban mankókoppanások. Ő az. – Hoztál? – kérdi egyszerre három hang is a sötétben. Hoztam – feleli az érkezett hangja, kinél van masina? Masina minden gyereknél van télen-nyáron. Az egyujjnyi kis gyertyamaradék meggyújtódik és a kályha vállára tevődik. Az iskolát gyönge világosság árasztja el. Az előbbi sötétség helyén látszik most a vén zöldmázas kályha, körülötte a piros képű, kisködmenes, nagycsizmás gyerekek, akiknek árnyéka óriásokként mozog a falakon. A sarokban a számolótábla mintha még aludna. A földgömb, mint valami görögdinnye áll az asztalon. A gyerekek rá- rátapogatnak a kályhára. Már melegszik! Egy vizes fadarab fölsziszereg a parázson, aztán a kályha, buzgó mormolással dolgozik tovább. Futva jön most egy tatársüvegű kisgyerek. Új tollam van! – kiáltja még a küszöbön. A Gönczöl gyerek az. Lecsapja a süvegét a padra és a tarisznya mélyéből egy fényes tollacskát kapar elő. A toll csakugyan új. Valamennyi gyerek mind összedugja fölötte a fejét. A toll úgy csillog a Marci tenyerében, mintha arany volna. Csodás szép. Rézkezet ábrázol. A rézkéz hosszúkás éket tart. Nézd meg, jó-e? – mondja Istenesnek. Istenes Imre műértő komolysággal veszi kezébe a tollat. Hozzáérinti a gyertya mellett a körméhez és kijelenti:- Jó. Marcinak már akkor a markában van a tollszár is. Beilleszti a tollat és szétteríti az irkáját. A tollpróba általános érdeklődés mellett történik meg. A cigány Laci tartja hozzá a gyertyát, a szöszke Burucz Bandi meg a madzagra kötött kalamárist. Egy malac – amit a Marci gyorsan felnyal, aztán az írás egy takaros G betűvel megkezdődik. De íme, beharangoznak. Burucz Bandi egyszerre bedugja a tintásüveget. Rendre sorakoznak, s megindulnak a templomba. A templom tele van már subával meg kacabájjal. A padokon fekete báránybőrsüvegek meg testes Rózsás-kertek és Lelkifegyvertárak fekszenek. Az oltáron minden gyertya ég, s a viaszillat belévegyül a be-beáramló téli levegő ködös ízébe. Imitt-amott bele-beleköhög az ájtatos csöndbe egy-egy öregasszony, vagy vékonyabb köhögéssel egy-egy iskolás gyerek. Ím azonban ott áll már a nagy miséskönyvvel a piros inges ministránsgyerek a sekrestyeajtóban. Vissza-visszapillant, hogy indul-e már a plébános úr? Egyszer csak megrántja a csengettyűt és előrelépked nagy méltóságosan a könyvvel a pap előtt. Az orgona mély búgással ered szólásnak. Hangjától remeg a fal is. A pap violaszínű miseruhában áll az oltár előtt. Leteszi a kelyhet, aztán lemegy az első lépcsőre, hogy elmondja a gyerekekkel Dávid királynak azt a zsoltárát, amelyben az az oltárhoz visszatér. Akkor meglágyul az orgona hangja. A sok száz esztendős adventi ének megzendül a templomban:

“Oh, fényességes szép hajnal! – Kit így köszöntött az angyal: Üdvözlégy teljes malaszttal!”

Végigreszket idegeimen az a mennyi szent érzés, amely gyermekkoromban áthatott, mikor az első hajnali misén ezt az éneket hallottam. De micsoda nyomorult szerszám a toll és micsoda erőtlen erő az emlékezet, hogy egy éneket se lehet vele leírni. A hangokra nincs szavunk, mert az ének hangjai egy alaktalan álomvilágból valók. A szöveget, amely egy angyal  földi látogatásáról szól, az ének a képzeletnek egy olyan birodalmába emeli, amelybe csak a szívnek szárnyazott sejtelmeivel juthat el az ember. A második ének szintén ősrégi magyar ének. Megvan a Náray-féle énekeskönyvben is, amit még a Rákóczi-kor előtt nyomtattak. De nem tudjuk ezt mink és nem törődnek ezzel a gyermekeink. Éneklik és elringatóznak magasztos szépségű képeiken:

Oh, nemes ékes liliom, Szép és gyönyörű rózsa, Mária! Ki szent malaszttal, Mint gyöngy-harmattal Neveltettél, óh, Mária!

Ezt az éneket nem csinálhatta latin nyelven beszélő klastromi barát. Ezt magyar poéta csinálta, aki a názáreti isten szerette szüzet a maga képzeletében olyanná formálta, mint amilyen leányok a Tisza-Duna partján teremnek: rózsák, liliomok. Varga Ádám kinyújtott nyakkal fújja mellettem az énekét. A gyerekek is odalenn buzgón énekelnek. A szentek a falon komoly figyelemmel hallgatnak. Bibliai áhítat van az egész templomban. Mert hát szép is volt az, mikor az Úr el küldötte az ő követét a fényes magasságból a názáreti szegény zsidó lányhoz, akinek a neve Mária