Nemcsak ünnepekből áll a világ!
Ugye, milyen csodálatos az élet, amikor az ember leginkább fiatal és egészséges, és amikor vannak még olyanok, akik,ha kell, megfogják a kezed és tudnak veled együtt örülni. És egyengetnek, hogy merre járj, jobbra, avagy balra, de legnagyobb örömöt akkor tudsz adni,ha az utad a lépcsőn felfelé vezet.
Bizony az életünk sokszor olyan, mint az évszakok változása. Szeretjük a tavaszt, zendülő, derűs fuvallatával, friss illatokat hozó, virágokat nyitó napsugarával. Majd várjuk a nyarat forró simogatásával, a strandok hangos harsogásával, lelkünket feltöltő melegével. És tudjuk, hogy jő az ősz, teli gyümölcsös kertjével, amikor is learathatod kerti munkád minden örömét. És amikor ez az évszak is csendesen búcsúzik, várjuk a telet, annak minden nehézségével, de sok kis apró örömével. Mert szánkózni, korcsolyázni, síelni is nagyon jó, sok ember leli benne örömét. A tél sűrű fehérsége hangosan kiállt. A természet négy évszaka nekünk, csak nekünk kínál ezernyi csodát, csak észre kell venni és mindezekhez egészségesnek fontos maradni.
Aztán jő egy nagy sóhaj! Szeresd az embereket, ne csak önmagad! Nehéz megérteni az elmúlást, nehéz megélni a betegségeket. Mert sokszor fáj a szív és hangosan felkiált. Miért pont én, miért pont most, miért csak enyém a vesztés? És ekkor döbbenünk rá, milyen gyenge, elesett, kiszolgáltatott az ember. Különösen akkor, ha egyedül vagy. A mai világban gyakori mindez. A felnőtt gyerekek nem akarnak a szülőkkel élni, a szülők meg nem tudnak a másságnak megfelelni. A betegségeknél, az egyedüllétnél, törpévé zsugorodik a korábbi gőg!
Az ember örökké élni szeretne. De csak jóban, egészségben. Sokáig nem értettem az örök élet titkát. Nem tudtam feldolgozni a hittanórán tanult Paradicsom történetét. Különösen télen a fűtetlen szobában való alváskor szidtam magamban Ádámot és Évát. Ha körülnézünk és emlékezünk, látnunk és tudnunk kell, a halálban nincs protekció. Lehetsz bármilyen gazdag, bájos, sármos és kívánatos, lophatsz, csalhatsz, hazudhatsz, amennyit csak akarsz, akár nyakkendőben, vagy a nélkül, a túlvilágra többet nem vihetsz.
A technika fejlődése csodálatos. Járhat neked állami autó úri kocsissal, repülővel, luxusjachttal, csodálatos palotával, vidéki természeti szépséget saját magadnak kiszakított kéjlakással, házi szolgával, vagy természet áldotta gyönyört adó szexpartnerrel, a te tested is porból lett és porrá lesz. Akkor, miért emberek! Nem irigykedem a fentebb felsorolt, gyarlósággal megáldott embertársaimra, csak sajnálni tudom. Ki sokat harácsol, sokat fog itt hagyni!
A hétköznapok tiszta és hűséges megélése tényleg csak a hülyék érdeme? De lehet, hogy én nem értem. Szolgalelkű testvéreinknek nem kell gondolkodni. Az un. életre rátermetteket kell támogatni, imádni, mint Isten helytartóját, selypítve gügyögni nevét, hátha nekem is jut alamizsna. Sokan imádják a pompát, sikeres emberek eszét, a mindenható pénzt, ingyen fialó telkeket, jó megjelenésű, de lehetőleg gazdag férfiakat, mellbőségben dúskáló nőket, bólogató egyházfikat, autót, okos telefont és mindenféle cikornyás kütyüt, melyek melegítik a lelkeket! És az ilyenek legtöbbje imádja önmagát, csak neki adatot meg bő észjárás, szépség, az ezerféle kéj hivatalból jár nekik, melyet sokan a korrupció miatt meg is kapnak.
De ember gondolkodj! Jaj annak az embernek, kinek ember lesz az Istene!
Te gondoltál már arra, mi testednek legveszélyesebb része? Na, nem a karodból adott jobbal csapott! Hanem a szád és a nyelved! A kimondott szóból áldás szállhat és átok egyaránt. Ezért találhatták ki a lehallgatást, melyet környezetünk sem nélkülöz. Régen erre voltak jók a spiclik, ma erre kellenek az okos telefonok. A nyelved lehet tűz és fenéktörlő egyaránt. Régi közmondás, ne szólj szám, nem fáj fejem. És ha szólsz a hatalomnak nem megfelelőt, semmibe hull minden reménységed. Bennünket nagy tér és végtelen idő vesz körül. De mi itt kis térben és fogyó időben élünk.
Megéri –e feláldozni éltünket, megbecsülésünket és az emberek szeretetét? Öröm vagy bánat, háború vagy béke, gazdagság vagy szegénység, gazság vagy igazság kell nekünk? Gondolkodjunk ezeken emberek!
- január 3. a Pletser József