Mit kíván a magyar nemzet. Legyen béke, szabadság és egyetértés.’
- Kívánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését.
2. Felelős minisztériumot Buda-Pesten.
3. Évenkénti országgyűlést Pesten.
4. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.
5. Nemzeti őrsereg.
6. Közös teherviselés.
7. Úrbéri viszonyok megszüntetése.
8. Esküdtszék. Képviselet egyenlőség alapján.
9. Nemzeti Bank.
10. A’ katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a’ külföldieket vigyék el tőlünk.
11. A’ politikai státusfoglyok szabadon bocsáttassanak.
12. Unió.
Egyenlőség, szabadság, testvériség!
Petőfi Sándor: Nemzeti dal
Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! –
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy híréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
(Pest, 1848. március 13.)
Tököliek részvétele a szabadságharcban
Egy fenn maradt 1848. augusztus elsején keltezett jegyzőkönyv szerint Sárácz Pál tököli bíró panaszként adata elő, hogy Krémó Antal, Plausin Márton, Zubka István, Kirchner Mihály és Istvánov József nagygyűléseket tartván a lakosokat izgatják az elől járók és a császáriak ellen. Csepel sziget lakossága bizonytalan volt a császári uralom ellen irányult lázongásban, mivel a sziget császári és királyi birtok volt. Sorra alakultak a nemzetőrségek. Több, mint ezer nemzetőr jelentkezett Kossuth zászlaja alá. Az önkéntesek részt vettek az 1848. szeptember 29.-én lezajlott Jellasics elleni győztes csatában. A szigeti nemzetőrség tagjainak naplója szerint a szigetiek a Tétényiekkel alkották a negyedik századot, akiknek tagjai közül Kardos István második rangú alhadnagy szigetszentmiklósi tanító, Tökölről Krémó Antal tizedes említi név szerint.
Forrás: Monostory Imre: Tököl története
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc.
A reformkor (1830-1848) politikai küzdelmei után – melyben meghatározó szerepet játszott gróf Széchenyi István mellett Kölcsey Ferenc, Wesselényi Miklós, Deák Ferenc és Kossuth Lajos is – egy sor európai forradalomra volt szükség – például Bécsben és Pesten is – ahhoz, hogy az osztrák császári udvar végre meghajoljon a magyar reformtörekvések előtt. 1848 április 11-én V. Ferdinánd császár szentesítette azokat a törvényeket, melyek hazánkat kivezették a feudalizmusból és végre modern, alkotmányos monarchiává változtatták Magyarországot. Csakhogy a forradalmak lezárulását követően a Habsburg dinasztia visszakozni készült és elhatározta, hogy hazánkat visszakényszeríti az abszolutizmus rabigájába.
Magyarország azonban felkészült az ellenállásra: az első nép képviseleti országgyűlés 1848 júliusában Kossuth kérésére pénzt és hadsereg-felállítást szavazott meg a várható harcokhoz. Kossuth toborzóútra indult az Alföldre, hogy hazánk elég számú katonával tudja visszaverni a szerb-román- horvát nemzetiségek és a készülődő osztrák főerők támadásait.
Az Udvar 1848. szeptember 28-án Lamberg Ferenc altábornagyot küldte Pestre, hogy a császár nevében átvegye a hatalmat az ország felett, mégpedig a magyar országgyűlés és a nem régiben megalakult Batthyány-kormány félreállításával. Ezzel a lépéssel Ausztria és Magyarország közt hadiállapot alakult ki. Ám Kossuthék azonnal hatálytalanították kinevezését, a feldühödött pesti tömeg pedig meggyilkolta a helytartónak szánt Lamberget. A várható harcok idejére Országos Honvédelmi Bizottmány (OHB) jött létre Kossuth elnökletével. Az október 2-án felbomló Batthyány-kormány helyett a végrehajtó hatalom az OHB kezébe került.
A harcok kezdete
Bár a szabadságharc első komolyabb fegyveres összecsapásai 1848 júniusában a szerbek lakta délvidéken kezdődtek, Jellasics horvát bán osztrák biztatásra megindult csapatai voltak az első reguláris erők, melyek külső támadást intéztek az alkotmányos, forradalmi Magyarország ellen. A horvát sereg 1848 szeptember 11-én lépte át a határt és indult meg Pest felé. Ám Pákozdnál és Ozoránál a magyarok kettős győzelmet arattak felettük. A pákozdi csatában szeptember 29-én Móga János magát Jellasicsot verte meg, az ozorai csatában pedig Görgey Artúr és Perczel Mór a horvát segédhadak felet arattak diadalt. (A magyar sikerek után, október 15-én Görgeyből a magyar honvédsereg egyik legfiatalabb tábornoka lett.)
Jellasics csúfos vereségét követően Bécs felé menekült csapataival, hogy osztrák „gazdáival” egyesülve tudja folytatni később a harcot a magyarok ellen. Az osztrák fővárosban azonban épp a harmadik bécsi forradalom zajlott. A magyarok terve így az azonos célokért küzdő bécsi forradalmárokkal való egyesülés lett. A Móga János vezette magyar erők az osztrák határhoz érve egy ideig vonakodtak átlépni Ausztriába, ám Kossuth határozott parancsára végül Schwechat felé indultak. Közben Windischgratz herceg le tudta verni a bécsi forradalmat, így megakadályozta a magyarok egyesülési tervét. Az első osztrák-magyar összecsapásra végül 1848. október 30-án Schwechatnál került sor és sajnos magyar vereséggel zárult.
Az osztrák támadás
Ausztria hatalmas sereggel készült Magyarország megtámadására. Az offenzíva előtt azonban még félreállították az áprilisi törvényeket szentesítő V. Ferdinándot és helyette 1848. december 2-án az alig 18 éves Ferenc Józsefet emelték trónra. Az új uralkodó hitelesen mondhatta: ő aztán nem írt alá semmit a magyaroknak. Az osztrákok főserege Windischgratz vezetésével a Duna mentén tört Pest felé, a második erő északról Schlick tábornok vezetésével Kassa felé haladt, Erdélyben pedig Anton Puchner indult meg a székely – magyar csapatok ellen.
A fő hadszínteret persze a Pest felé haladó csapatok jelentették. A túlerőben lévő osztrákok 1848 decemberében folyamatosan szorították vissza Görgeyt, aki vitába keveredett Kossuthtal. A vita lényege arról szólt, hogy Kossuth katonai kérdésekbe is beleszólva nem értette, hogy Görgey miért hátrál állandóan, ahelyett, hogy lábát megvetve megállítaná Pest előtt az osztrákokat. Végül Kossuth inkább Perczel Mórhoz fordult és arra utasította arra, hogy bármi áron, de állítsa meg Pest előtt az osztrákokat. Így következett a feleslegesen „bevállalt” és elhibázott Móri csata 1848. december 30-án, melyet a magyarok elvesztettek, az osztrák sereg pedig Görgey csapatait végleg visszaszorítva elfoglalhatta Pestet.
A diéta és az OHB Debrecenbe menekült, az úgynevezett békepárt pedig az osztrákokkal még ekkor is megegyezést kereső Batthyány és Deák vezetésével még egy utolsó kísérletet tett a Windischgrtatzel való tárgyalásra. (A bicskei találkozó teljes kudarccal zárult, az osztrák herceg hallani sem akart egyezkedésről: Batthyányt elfogatta, Deáknak pedig haza kell térnie birtokaira.)
Az új magyar haditerv
Közben új magyar haditerv született: a Felső-tiszai csapatösszevonás elrendelése, mely minden magyar erőt a Tisza felső folyásához rendelt, egy későbbi ellentámadás előkészítéséhez. Görgey téli hadjárata 1848. december 14 és 1849. február 10 közt lehetővé tette, hogy Kossuthék biztonságban Debrecenbe érjenek és ott megvárják a csapat-összevonásokat, hiszen lekötötte Windischgratz seregét, mely inkább követte Görgey csapatait a Felvidékre attól félve, hogy a fel dunai magyar hadtest esetleg Bécs felé fordul, mint hogy Debrecen támadja.
Görgey 1849 januárjában Vácon és a Felvidéken keresztül vonult a Hernád völgyéhez, Kassa alá. A felvidéki hadjárat fontos csatája volt a Branyiszkói csata (1849. február 5.) melynek hőse Guyon Richárd áttört a branyiszkói hágón és egyesülni tudott Kassán Klapka György csapataival. A Felső-Tiszánál összevont sereg élére Kossuth a lengyel Henrik Dembinszkyt nevezte ki, mert megingott bizalma Görgeyben. A bizalomvesztés oka: Görgey váci kiáltványa volt. Ezt Kossuth úgy értelmezte, hogy serege függetlenedni akar tőle. A Dembinszky vezette sereg azonban Kápolnánál vereséget szenvedett az osztrákoktól, 1849. február 27-én. Windischgatz teljes győzelmet jelentett az Udvarnak, Bécs pedig ennek hatására kiadta az Olmützi alkotmányt, mely felszámolta a vármegye rendszert és egy 5 tartományú, központosított birodalmat hozott létre.
A kápolnai csata után a tisztikar felmondta az engedelmességet Dembinszkynek és Kossuth a helyszínre sietve Görgeyt sejtette a lázadás mögött. Szemere tisztázta a helyzetet ,így Kossuth újra Görgeyt nevezte ki főparancsnoknak.
Erdélyi harcok
Erdélyben a magyarokkal szemben ellenséges románság a balázsfai gyűlés után (1848. május 15-17.) összefogott Anton Puchner tábornok osztrák csapataival és megtámadta az erdélyi magyar csapatokat. November közepén kezükre került Kolozsvár is. Félő lett, hogy Erdély megszerzése után betörnek majd az Alföldre is, hátba támadva a magyarországi erőket. Ám a székelyek összefogtak, felkelést hirdettek és meggátolták ezt. A székelyeket leverték ugyan, de 1848. decemberében Josef Bem került az erdélyi magyar csapatok élére, aki a csúcsai szorosból ellentámadást indított. 1848 karácsonyára visszavette Kolozsvárt, majd 1849. február 9-én Piskinél is nagy győzelmet aratott, sőt 1849. március 11-re visszavette Szebent is. 1849 júniusára gyakorlatilag kiűzte a császáriakat Erdélyből.
A tavaszi hadjárat – az ország felszabadítása
1849 márciusában az egri haditanácson született meg a terv: nagyarányú ellentámadást indítanak a magyarok a Tiszától, és ennek során bekerítik Windischgatz erőit is. Az offenzíva 1849. április 2 és május 21 közt zajlott és sorozatos győzelmeket hozott a hatvani, tápióbicskei, isaszegi csatákban. A hadjáratot Görgey vezette, de részt vett benne: Aulich Lajos, Damjanich János és Klapka György is. A magyar sereg Gödöllőnél, majd Komáromnál sem tudta bekeríteni az osztrákokat, ám a nagysallói diadal után, április 19-én lehetővé vált a bekerített Buda visszavétele.
A függetlenség kimondása
A sorozatos győzelmek után Kossuth két dologtól kezdett tartani: egyrészt attól, hogy a képviselők egy része (békepárt) egyezkedni kezd Béccsel, és esetleg békét köt a háta mögött, másrészt attól, hogy a szabadságharc elszigetelődik és nem lesz ország, mely támogatná a magyarok harcát. Mindkettő megoldást kínált a Habsburg-ház trónfosztásának és a függetlenségnek a kimondása. Erre 1849. április 14-én került sor a debreceni nagytemplomban. Itt született meg a magyar Függetlenségi nyilatkozat is, április 19-én!
Az új berendezkedés szerint Kossuthot kormányzóvá választották és új kormány alakult: Szemere Bertalan miniszterelnök és belügyminiszter, Görgey Artúr hadügyminiszter, Batthyány Kázmér külügyminiszter (távoli rokona Batthyány Lajosnak), Duschek Ferenc pénzügyminiszter, Vukovics Sebő igazságügy miniszter, Horváth Mihály közoktatási miniszter, Csány László pedig közlekedési miniszter lett.
A függetlenség kimondása után Buda visszavétele sürgős lett, hisz milyen független állam az, melynek fővárosa idegen kézen van. Ám a visszavétel elhúzódott, három hétig is eltartott és csak 1849. május 21-re sikerült!
Az orosz beavatkozás
- Ferenc József segítséget kér az oroszoktól:1849. májusára Ausztria vereséget szenvedett a magyar szabadságharctól, egyetlen esélye a győzelemre az lett, ha szövetségesétől, Oroszországtól kér segítséget! Így Ferenc József 1849. május 1-én a Szent Szövetségre (1815) és a Münchengratzi Szerződésre (1833) hivatkozva fegyveres segítséget kért I. Miklós cártól, aki május 9-én 200 ezres hadat indított a magyar szabadságharc leverésére!
- június 15-én 200 ezer orosz és 66 ezer osztrák katona zúdult hazánkra, több irányból. Az oroszok főereje Ivan Paszkevics hercig vezetésével északról, a Kassa-Miskolc útvonalon közeledett, az osztrákok pedig Julius von Haynau táborszernagy vezetésével a Duna mentén törtek Pest felé. Erdélyben az orosz-osztrák seregeket Alexander Lüders irányította a Tömösi szoroson át Brassó felé haladva. A magyarok egyetlen esélye az időhúzás volt, amíg valamelyik európai nagyhatalom be nem avatkozik. Ám ez sajnos nem történt meg.
A magyar vezetés 1849 nyarán megpróbált megegyezni a nemzetiségekkel, hogy legalább velük ne kelljen harcolnunk: Először a szerbekkel tárgyaltak, de a szerbek nem elégedtek meg a nyelvhasználati jogokkal, területi autonómiát akartak. Így a tárgyalások velük nem vezettek eredményre. Kossuthék másodszor a románokkal tárgyaltak. Ennek során előbb Ian Dragos tárgyalt Buteanuval, de közben Arudbányán kiújultak a román-magyar harcok és meghalt Dragos. Később Nicolae Balsescunak sikerült kiegyezni a magyarokkal július 14-én. Ennek figyelembe vételével született meg 1849. július 28-án (túlkésőn) a nemzetiségi határozat! Széleskörű nyelvhasználatot tartalmazott, de hangsúlyozta azt is, hogy magyar az államnyelv és senki nem kaphat területi autonómiát!
Viták a haditervről
Két haditerv született. Görgey haditerve Komárom térségében tervezte összevonni a magyar erőket. Ennek kétségtelen előnye volt, hogy a komáromi vár magyar kézen állt, és ha itt összpontosult volna a magyar sereg, akkor Ausztriát is fenyegetni tudtuk volna. Bécs közelsége miatt az osztrák seregek egy része Bécset kellet volna, hogy védje. Dembinszky haditerve a Szeged-Arad térségbe vonta volna össze a magyar erőket. Itt azonban a várak ellenséges kézen voltak, és Ausztriát sem tudtuk fenyegetni. Sajnos Kossuth Dembinszky tervét fogadta el.
Az utolsó csaták
A Dembinszky-terv szerint a magyar csapatok két útvonalon haladtak a Szeged-Arad összevonási pontra: Görgey 30 ezres serege, a sikertelen komáromi csatákat követően (lásd képünket) a Felvidéken át az oroszok lekötésével, a Debrecen-Arad útvonalon haladt. (Tokajnál kelt át a Tiszán.) A Dembinszky vezette főserege pedig 55 ezres fővel a Duna-Tisza közén keresztül vonult Szegedre (Buda alól).
Görgey Debrecennél ütközött meg a Paszkevics vezette oroszokkal, kisebb vereséget szenvedve, Dembinszky pedig Szeged alatt, Szőregnél veszített Haynautól (1849. augusztus 5.). A magyar fősereg a szőregi csata után Temesvárra vonult, ahol a főparancsnokságot Dembinszkytől Bem József vette át. Bem erdélyi csapatait néhány nappal korábban 1849. július 31-én a segesvári csatában verték szét (itt esett el Petőfi is), majd Nagycsűrnél szenvedtek vereséget (aug.6–án).
A szabadságharc utolsó csatája Temesvárnál zajlott, ahol Haynau 1849. augusztus 9-én győzte le a Bem vezette magyar főerőket. Mivel a főerők veszítettek, így a Görgey vezette másik magyar sereg, mely Aradnál állomásozott feladta a harcot. Kossuth augusztus 11-én lemondott, a hatalmat Görgeyre ruházta és elmenekült az országból. Görgey 1849. augusztus 13-án Világosnál az oroszok előtt tette le a fegyvert.
Ha a szabadságharc vereségének legfőbb okait boncolgatjuk, akkor első helyen kell megemlítenünk, hogy az osztrák hívó szavára megjelent hazánkban a hatalmas orosz hadsereg, miközben Kossuthék egyetlen külföldi hatalom támogatását sem tudták megnyerni. Ugyancsak fontos kiemelnünk, hogy a magyar szabadságharcnak mindvégig ellenségei voltak a nemzetiségek, akik kezdetektől jelentős magyar erőket kötöttek le a harctereken. A magyarok harca elszigetelt maradt, így a sokszoros túlerő maga alá gyűrte. Az ifjú Ferenc József császár előbb az aradi vértanúk kivégeztetésével, majd Haynau 11 hónapos rémuralmának támogatásával állt bosszút a rebellis magyarokon. Népünk azonban 1848/49–ben egyszerre bizonyította összefogásra képes erejét és küzdeni képes elszántságát, mellyel kétségtelenné tette: a magyarság szabadságra született.
Harmat Árpád Péter
2017.március 14 Összeállította: Pletser József