Elérkezik az év leghidegebb, legborongósabb időszaka. Előkerülnek a vastag kabátok, a bundás csizmák a szekrények mélyéről. Az otthonból kilépve bőrükön érezzük már a tél fuvallatát, a hűvös levegő, vagy éppen a zord szél érintését.Álljunk is itt meg egy pillanatra, ne hagyjuk, hogy a hideg rányomja bélyegét a hangulatunkra! Egész télen begubózzunk? Még az otthonunkból való kimozdulás gondolatát is elhessegessük? Ne, ne tegyük, mert ennek az évszaknak is megvan a maga szépsége, amit érdemes megkeresni.

Hiszen milyen jó érzés ilyenkor egy kandalló mellett illatos fahasábok lángjába nézni, követni a tűz játékát, lágy zenét hallgatni egy finom vacsora után, forró teát, forralt bort vagy éppen egy habos kávét kortyolgatni.Szuper édes, semmittevés és a kályha felhevíti sokszor átfagyott testünket.Mert a télnek is meg van a varázsa. Miért ne lehetne örülni a télnek akkor is, ha szemlátomást nem óhajt enyhíteni a szorításán. Ha hó kavarog az égben, hatalmas, szédítően táncoló pelyhekben és csapatokban egymást ölelve és taszítva rohannak felénk. A fehér pettyek habozva lehelnek csókot az arcunkra, közben halálra dermesztve bőrünket. Húsz, harminc centis hó, puha, mint a vattacukor, hófehér meseországgá változtatja körülöttünk a világot, minden felismerhetetlenül gyönyörű lesz tőle. Összeszövődnek téli takaróba, s másnap a fák és bokrok olyanná válnak, mint a menyasszonyok esküvőjük napján. A hóvihar után kitisztul a téli ég. A szeme égszínkék, különleges, csillogó kék lesz.És issza az ember a tél varázsos szépségű, nyugalmas, sziporkázó hangulatát, vagy akár a csillagokkal teli égbolt csodálatos látványát.A hóval borított fák alatt sétálva szinte izzik körös-körülöttünk minden, kékre halványítva az éjjel feketéjét. Vagy mily gyönyörű, ha a telihold elmosódik a párában, és mintha ezüstöt verítékezne, elhalványulnak a csillagok, s oly közel hajol az ég a földhöz, hogy már-már összeölelkezik vele. Ugye, lehet szeretni a telet.

Rideg valóság ez a téli mese. A nagy téli sötétség, kívül űr és feketeség. A ködös reggelének a hangulata teszi változatossá, amit nem szeretünk. És hol vannak már a régi disznóvágások emlékei? Városunkban már nem divat. Visszacsöppenünk a valóságba. Mert az élet olyan, mint az árnyékok kisebbedése egy téli napon, a megdermedt havon.  És ahogy a tél, ez is elmúlik.

Valahogy így van ez az emberrel is. Ha eltávolodik társaitól, minden kihűl körülötte, rideg lesz az élete. Vigyázzunk egymásra emberek. Ne engedjük, hogy hideg téli napokon egy-egy könnycsepp lecsorogjon az arcunkon. Várjuk meg, hogy enyhüljön, hogy olvadjon  a hó.

Tököl, 2016-11-18                                                                            Pletser József