Csalódás és félelem. Elvont, mégis mindenki által ismert fogalmak; nekünk, magyaroknak nem kell bemutatni őket. Annyira mélyen gyökeredző, meghatározó elemei a magyar életnek ezek az érzések, hogy generációkon átívelően is komoly nyomott hagytak társadalmunkban; tudat alatt ott motoszkálnak bennünk, észrevétlenül hatolnak be minden döntésünkbe. Kivédhetetlenek, mindenki szabadulna tőlük. A szabadulás receptje viszont nem egyszerű, gyökeresen eltér attól, ahogy az M0-ás dugóját szoktuk megoldani: ha egy csalódott, félelemmel teli nemzet gyógyulását kívánjuk, akkor nem elég az, ha mi jobban ismerjük az összes kerülőutat. A gyógyuláshoz mindenek előtt nyitottnak és szolidárisnak kell lennünk egymással. Ördögi kör ez, hisz ezen tulajdonságát veszti el először egy csalódott és félelemmel teli nemzet, mégis erre van a legnagyobb szüksége a kiút megtalálásához.

Adódik a kérdés, hogy kik azok, akik megtalálhatják a kiutat ebből az állapotból? Kik azok, akik elhozhatják a fényt azok számára is, akik vagy sosem láthatták igaz mivoltukban a világot, vagy annyi csalódás érte őket életük során, hogy félelmeik által vezérelve a kisebbik rossz melletti elköteleződésük határozza meg mindennapjaikat (és döntésükön keresztül másokét is)?[1] Érezhető, hogy nem ezen kérdés megválaszolása az, amiért a következő magyar Nobel-díjat várjuk; ott van a válasz már évezredek óta a levegőben és körülöttünk kering most is: ha el szeretnénk érni, hogy kikerüljünk a szorongás és félelem ördögi köréből, olyanokra van szükségünk, akik életük során a lehető legkevesebb csalódást élték át, a lehető legkevesebb dologtól félnek, nyitottak a világra és hajlandók segítő kezet nyújtani másoknak.

Új politikai generációra van szükségünk!

Fiatalokra, akiknek tiszta a keze. Fiatalokra, akik mernek szembenézni olyan problémákkal, amiket szüleik-nagyszüleik generációja évtizedek óta kerülget. Fiatalokra, akik nyitottak a világra, mert tudják, hogy azt a bizonyos „viaszt” is a spanyolok nevéhez kötik, de tudják azt is, hogy mások előttük már lefutották „ugyanezeket” a köröket. Fiatalokra van szükség, akik nem azért nyújtanak másoknak segítő kezet, mert ez az újabb kihívás instál, hanem mert tudják, hogy kötelességük!

…

Vannak, akik nem is olyan „rég”, olyan harminc éve – fiatalok és (keresztény)demokraták – mondtak már nagyon hasonlókat, aztán mi lett a vége. Ha csak az elmúlt 9 év teljesítményét nézzük és „csak” szűken vett politikai témákat hozunk fel, akkor olyan dolgokat látunk, minthogy formálisan megszűnni látszik a többpártrendszer és az alkotmányosság, elveszítettük a szabadságunk nagy hányadát, a demokrácia szinte minden intézménye, vívmánya elporladt. Sokan érzik úgy, hogy kicsúszott az ujjaik közül az irányítás, más jött helyette, valami illiberális, hibrid, mindegy is hogyan hívjuk.

Lázító, embereket egymás ellen fordító politika folyik az országban, amely öli a bizalmat, emészti a szolidaritást. A közöny és az utálkozás, az irigység és a gyűlölet lett újabban a zsinórmérték. Nyílt politikai hazugság folyik az orrunk előtt, mely lényege, hogy elfedi a jelen igazságát, letapossa az igazság megismeréséhez való jogot, elveszi a tájékozódás szabadságát, és megfoszt a döntés szabadságától. Aki nem ismerheti az igazságot, az nem hozhat szabad és felelős döntést. Azonban az igazi szabadság sohasem marad talpon az őszinte beszéd támasztéka nélkül, így minden olyan tett, mely ezt gátolja, szabadságunkat is csorbítja.

Európában, Magyarországon, de még Tökölön sem épülhetnek politikai hazugságokra demokratikus kormányzatok, önkormányzatok! A hosszú időszakra való bebetonozásról szóló, a politikai hatalmat mindenáron megtartani kívánó hagymázas képzelgések – amelyek a negyvenévnyi diktatúra maradványai – csak arra jók, hogy túlfűtött lelkiállapotban, a félelem légkörében tartsák a magyar embereket.

…

Annyiszor hallottuk szüleinktől, hogy nem ez volt a rendszerváltás ígérete, nem ezt ígérte nekünk Európa. Nyugati jólét, felzárkózás volt a cél, mely azonban mind a mai napig nem történt meg. Mi, ha nem ez, az igazi csalódás? Mi, ha nem az újabb csalódásoktól való félelem az, ami egyre mélyebbre taszít minket a közöny és hazugság – kényelmes és otthonos – barlangjába? Ez viszont nem változtat cseppet sem azon, hogy ez a barlang ettől még egy zsákutca és továbbra is azok kezében van a megoldás kulcsa, akik ténylegesen új tüzet tudnak hozni mind a magyar, mind szűken vett városunk közéletébe.

Időszerű tehát a változás, hogy ne olyanok határozzák meg városunk elkövetkezendő időszakát, akik már sokkal inkább a múlt, semmint a jövő! Egy új, egy jobb időszaknak kell beköszöntenie, amit a fiatalok, egy új generáció határoz meg. Kötelességünk, hogy megfeleljünk az előttünk álló kihívásoknak, és úgy gondoljuk, hogy az ehhez szükséges változást egy friss, tenni akaró testületnek kell levezényelnie. Azzal is tisztában vagyunk, hogy a megelőlegezett bizalomnak ára van, mi viszont nem is ígérhetünk mást, minthogy kőkemény munkával, Önökkel, Veletek együttműködve végezzük majd el a ránk bízott feladatokat.

Nem fogjuk hagyni, hogy elhitessék velünk, Tököliekkel, hogy nincs jobb alternatívája a jelenlegi vezetésnek, hogy a soron következő önkormányzati választás „rossz és rossz” közötti választás, amin értelmetlen részt venni! A tét nem kisebb, minthogy harminc év után ismét a kezünkbe vesszük-e saját településünk kormányzását, hogy leváltjuk-e a leválthatatlant. Hisszük, hogy ez az első lépés ahhoz, hogy kiutat találjunk az EU-s pénzből térkövezett szoborlabirintusból, ami egyre mélyebbre visz minket abba a sokat emlegetett dohos barlangba.

Remény és szolidaritás törheti meg a csalódottság okozta bénultságot. Legyünk szolidárisak egymással és hozzuk el a változást ősszel Tökölre is!

Karászi László és Katona Sándor
A Momentum Mozgalom helyi tagjai

Elérhetőség: https://www.facebook.com/lkaraszi/

[1] Nagy Béla: Ti, akik láttátok a barlangon kívüli világot!
http://tokolicivilek.hu/2019/07/27/ti-akik-lattatok-a-barlangon-kivuli-vilagot/