Mond, te kit választanál?

Egy pártelnök egy alkalommal kampányzáró beszédében a következőt mondta: „Mindenáron meg kell akadályoznunk, hogy a Gonosz jelöltje nyerje a választásokat. E cél érdekében, ha kell, az Ördöggel is szövetségre lépünk! „ Most már csak egy a kérdés, legyen civil vagy legyen pártelkötelezett? Ki lesz az Ördög és ki a Gonosz, Angyalokról nem is beszélünk!

Egy bölcs azt mondta: „a szavazóurnák a szabadság koporsói. Választáskor sokszor a csordaszellem uralkodik.” Vajon mindez igaz?

A politika felkentjei azt hiszik, hogy választás után automatikusan észt is kapnak. De előfordul ez a választók között is. Most, hogy a Facebook lehetőséget teremtett, van mód bőven tanulmányozni az okosabbnál, bölcsebb hozzászólásokat.

Ha végig gondoljuk a demokratikus választás alapjait, érdekes számításokra bukkanhatunk. Egy választáson három párt vagy három személy közel azonos szavazatot kap. Például 32 %, 33 % és 35 % az arány. Természetesen az fog diktálni, akiket 65 % nem választott meg. Persze ritkán lehet arányos elosztást is látni, de a győztes az győztes marad.

Thomas Alva Edison szerint „az élet azért rosszabb, mint a színpad, mert gyakrabban kell   meghajolni. Ha az ember meg akarja fejni a tehenet, muszáj lehajolnia.” Ugye nem semmi!

Aztán egy másik elgondolkodtató a választók számára, hogy legyenek-e emberszeretők és tudatosak vagy helyezzék előrébb érdekeiket?

Maurice Druon szerint: „Akik nagyon hosszú ideig gyakorolják a hatalmat, végül is önmagukkal azonosítják feladatukat, s a személyüket ért minden támadást az államérdek ellen elkövetett közvetlen támadásnak tekintenek.”

Bozsik Yvette véleménye: „a világ s benne az ember lényegét tekintve nem változik. Gyűlölködés, manipuláció, a pénz hatalma… ami kétezer évvel ezelőtt érvényes volt, az ma is az, legfeljebb a lépték változott.”

Ugye milyen izgalmas. Ki, miért lép fel, ki miért őrzi körömszakadtáig, még a halálos ágyáig is a hatalmát?

Gianfranco Ravasi bíboros az mondta, nem a hatalom ront meg, hanem a félelem. A hatalom elvesztésének félelme megmételyezi azt, aki magáénak vallja. A hatalom által kiszabott büntetéstől való félelem pedig azt károsítja, aki ennek alá van vetve.

Mond, te most hogy választanál?

Konfuciusz ókori bölcs szerint,” kik különböző úton járnak, nem adhatnak egymásnak hasznos tanácsokat.”

Akkor ki adjon most tanácsot: bókolj és csókolj, lapíts és üdvözülsz, vagy szíved szerint döntesz.

Elnézve és olvasva sok hozzászólót, legtöbben a szív szerint döntenek. Miért? Mert nem kiállt az ész! És miért nem? Mert minden döntés előtt fáradságos lenne a tények megismerése. Ez olyan, mint az olajkutatás. A felszínen ragyogó rét, jaj, de tetszik, ez kell nekem, most süt rám a nap!  De nem veszik sokan a fáradságot, hogy a lényeg mélyére tekintsenek. Az érzelmi döntés csodás, de csak egy ideig. Addig, amíg a hatalomra kerülő nem rúg az ember fenekébe!

Albert Einstein azt mondta:”A világot nem a gonosz fogja elpusztítani, hanem azok, akik végignézik a gonoszságokat és nem csinálnak semmit.”
Na ezért kell elmenni választani!

Márai Sándor: Füves könyvében azt írta:” Önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás.”

Mert ha bírálunk, ha bölcs tanácsokat osztunk, tegyünk magunk elé egy síktükröt.  Ha lehet, legyen velencei!

És hallgassunk Radnóti Miklósra!” Ember vigyázz, figyeld meg jól világod, ez volt a múlt, emez a vad jelen. És mindig tudd, hogy mit kell tenned érte, hogy más legyen.”

Ancsel Éva így írt erről:”Ha az igazság nem is szokott győzni – vagy nagyon ritkán -, azért minden igazságtalanságon fel kell háborodni, mert ha mindenki vállat von, nem áll meg a lábán a világ.

Benjamin Franklin mondta:”Aki feladja az alapvető szabadságát az átmeneti biztonságért, az nem érdemel se szabadságot, se biztonságot.”

És a végére egy Euripidészi idézet:” Óh, emberek, kik mindent tudtok céltalan, százféle mesterséget, miért tanultatok, és minden eszközt miért találtatok fel, ha azt az egyet el nem éritek soha, hogy észhez térítsétek azt, ki esztelen.

Oscar Wilde szerint „a szeretet az egyetlen észszerű és kielégítő válasz az emberi létezés problémájára”

Mond, te kit választanál?

A közelgő választások közeledtével úgy érzem, Tökölön sokan megújulást akarnak, de a megosztás lehetősége is vészesen körvonalazódik! És mindez miért? Mert az ebben érdekeltek nem tudják és nem is akarják megérteni a világegyetem negyedik dimenzióját.

Tényleg, Tökölön van vagy kell kormánypárti, vagy ellenzéki? Szerintem elég lenne néhány akaró, becsületes, tenni tudó! Lehetőleg olyan, aki a közösséget nézi és nem a zsebét tapogatja! És ezért kell a választáshoz sok ismeret. Legyen a választható akár civil, avagy pártelkötelezett.

Eredményes választást kívánok minden Tökölinek!

2019-08-2                   Írta és összeállította: Pletser József, a tököli Sziget Civil Kontroll Egyesület társelnöke

Forrás: Internet

Facebook hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.