Urbanicza-sziget és a tököli gátszakadás története

“A faluhoz tartozó két kis sziget nem sok hasznot hajt, mert csak apró cserje és nád van rajtuk, s a megáradt folyó gyakran elönti őket. Hasonló sorsa van a folyóparti földeknek is.” – így tudósított Bél Mátyás a XVIII. század közepén 1736-ban kiadott leírásában Tököl faluról és a hozzá tartozó Duna partról. Aki azonban ma látogatna el Tökölre, már csupán egy szigettel találkozhat, az Urbanicza-szigettel. Felmerülhet a kérdés: ha ez így folytatódik a közeljövőben Tököl sziget nélkül maradhat?

Urbanicza, az utolsó sziget Tökölön:

2Urbanovicza

1. ábra Tököl és környéke 1826-ban

Az Urbanic(z)a – régies írásmóddal Urbanovicza – sziget maradt az utolsó dunai sziget Tökölön, hacsak a Csepel-szigetet nem számítjuk annak. A szigetek eltűnését itt azonban főleg természetes folyamatok okozták. A folyószabályozások egyedül az Urbanicza-sziget arculatát befolyásolták jelentősen, ám még itt is többé-kevésbé élő szigetről beszélhetünk.
A legkorábban nyomozható szigetmaradvány Tököl Körtvélyes nevű részén található, melyet a helyiek délszláv nyelvükön Krusik-nak hívtak. Az egyszerűség kedvéért a Krusik-sziget nevet fogom használni, hiszen ez az elnevezés együtt merült feledésbe a sziget nevével. A 100-102 méter tengerszint feletti magasságú, szél és víz által összehordott homokhalmokon épült Tököltől közvetlenül nyugatra húzódik egy ma is vízzel borított mederszakasz.

Sűrű nádas jelöli ezt a régi Duna mellékágat, csak néhol csillan meg a nap nyílt vízfelületen ott, ahol a legmélyebb a térszín. Telepített erdő, nádas és magányos fűzfák jelölik a jelenlegi mesterséges lefolyást. A talajvízből és csapadékból táplálkozó lassan csordogáló vizek a déli szakaszon már nem az egykori medret követik, hanem egy ásott csatornában találnak lefolyást az Urbanicza-sziget mellékágába. Az elhagyott medreket nagyon nehéz nyomozni, hiszen a szántóföldi művelés jobbára elegyengette az egykori formákat. A nyomozásban segíthetnek azonban a régi térképek és a jelenkori domborzatmodellek. A kifejezetten Dunát térképező mérnökök 1826-ban kék színnel jelölték a vízjárta területeket Tököltől nyugatra (1. ábra). A partvonal és a 100 méteres szintvonal alapján a Krusik-sziget északi csúcsát a repülőtérhez tartozó teleptől nyugatra tehetjük. A déli csúcs és visszatorkollás meghatározása már nehezebb, feltehetően a Duna több ágra szakadva érte el az Urbanicza-sziget mellékágát. Legjobban közelítve az 1930-as angyalos vízi sporttérképen berajzolt 100 méteres szintvonal nyúlványát tehetjük meg a Krusik-sziget déli csúcsának. Feltehetően már a középkor folyamán a Csepel-sziget tömegéhez forrt, az újkori térképek közül már egyiken sem jelölik különálló szigetként.

Urbanovicza1930 2.ábra

2. ábra Az Urbanicza-sziget 1930-ban

Urbanicza-szigetből ellenben kettőt is jelöltek még a XIX. század elején is. Északon helyezkedett el a Kis-Urbanicza-sziget, mely egy kisebb homokzátonyként szerepel a térképeken, tőle délre feküdt a Nagy-Urbanicza-sziget. Utóbbi egy kifejezetten hosszú és keskeny sziget volt. E két rész összeforrása még 1859 előtt lezajlott, ugyanis a II. katonai felmérésen már feliszapolódott mellékágat rajzoltak közéjük, habár a szigetmagok még jól elkülöníthetőek. A folyószabályozási munkálatok 1872-től formálják az immár egységes Urbaniczát. Ekkor a Ráckevei-ág lezárása miatt 66 centimérerrel növekedett meg a Budafoki-ág vízszintje, felgyorsítva e szakasznak az eróziós folyamatait. Elképzelhető, hogy a mellékág meredek partfala ekkor alakult ki. 1884-ben a szigetcsúcson elkészült a zárás. A szigettől északra és délre is túlságosan széles volt a meder, tartottak tőle, hogy megismétlődhet az 1876-os jégtorlódás, mely pontosan ezen a szakaszon alakult ki 8 évvel ezelőtt. Az Urbanicza-sziget többi részét nem érintették más szabályozási munkálatok ekkor. A déli csúcsnál található áteresz építésére vonatkozóan nem találtam adatokat, ez későbbi munkának tűnik.

A kifejezetten keskeny mellékág legnagyobb szélességénél is alatta marad a 30 méternek, ellenben 3,2 kilométer hosszan húzódik a battai révtől a déli átereszig. Vízfelülete 9 ha, átlagos mélysége csupán egy méter, átlagos összes víztérfogata 90000 köbméter.

urbanovicza_kortvelyes

Ennyi maradt a Krusik-sziget mellékágából: nádtenger között megcsillanó, talajvízből és csapadékból származó vízfelület, mely  lassan csordogál a Duna felé. Háttérben a Tökölt védő töltés koronája látszik.

urbanovicza_komp

A százhalombattai révnél áll egy félbevágott, nemzetiszínűre festett, villanyoszlopra szerelt, olajoshordókból álló „szélerőmű”, valamint egy fehérlő fém papírhajó. Utóbbin a működés jeleként rozsdás vonal jelzi a merülés mértékét.

A mellékág és a Duna közti szakasz április elején száraz volt, a közepes vízállás ellenére is. A meder alaposan beszűkült, de még nyomozható. Bár alig tekinthető másnak, mint egy méternyi mély ároknak az ártéri erdő közepén. A parti oldalon egy nyári gáthoz hasonló vonulat húzódik az erdő és a szántóföld szélén, ez védi a mezőgazdasági területeket a kisebb árvizektől. Az erdő avarját az éppen nyíló salátaboglárka telepek fedik be.

urbanovicza_mellekag3

Talán ötven métert kellett sétálni a mellékág víztükréig. Meredek partjai miatt egy csatorna benyomását keltheti. Gondozatlan csatornáét, ugyanis tucatjával találhatunk benne vízbedőlt – gyakran igen öreg – fákat. Nem lenne ez probléma, ha a Duna áradásai ki tudnák mosni a szervesanyagot időről-időre. De így sajnos a felhalmozódó szerves anyag fokozatosan változtatja majd a holtágat először mocsárrá, majd láppá, míg el nem tűnik végleg.

A sziget meglehetősen változatos képet mutat, megtalálható itt a kaszáló, a tarra vágott telepített (zöldjuhar) erdő, a természetes ártéri erdő szinte minden társulása, nádas, magas kórós, sőt gyep is. Ottartózkodásom alkalmával volt szerencsém őzzel, nyúllal, fácánnal is találkozni, a rengeteg énekesmadáron és békán kívül.

A sziget hosszában egy néha felismerhető út vezet itt éppen egy zöldjuharoson keresztül. Eleinte földút, mely a sziget déli csúcsán álló vízmű területnél már szilárd burkolatot kap. A holtág partján egy állatcsapás nyújtja a legszebb kilátást, bár aki az épített környezetért rajong, a Nagy-Duna partján mindenhonnan gyönyörködhet a százhalombattai erőmű kéményeiben.

urbanovicza_mocsar

Az Urbanicza-sziget déli része szigorúan védett vízmű terület, ahol öt – a nyitóképen is látható  kútház áll magasan az árvízszint fölött. Összesen ez az öt épület áll az egész szigeten. Ezen a részen található egy meglehetősen érdekes felszínforma, egy széles lapos árok, mely a sziget hossztengelyében húzódik. Környezeténél mélyebb részeit kihangsúlyozza a benne felgyülemlett kevéske víz. Valójában egy elhagyott mellékágban kialakult mocsárnak tűnik, létezését már a 2. ábrán is megörökítették.

urbanovicza_mocsar2

Elképzelhető azonban az is, hogy mesterségesen kialakított formával állunk szemben, erre utal a közvetlen környezetének domborzata. A két oldalán húzódó földkupacok mintha földkitermelés nyomai lennének. Ártéren még nem találkoztam hasonlóan élénk domborzattal, a Duna áradásainak idővel el kellett volna egyengetniük a felszínt.

urbanovicza_del

A sziget déli csúcsához érkezünk, balról csatlakozik be a mellékág, jobb oldalon feltűnik a Duna és a túlsó oldalon álló Kácsás-sziget. Szemben már a parti szűrésű ivóvíz kutak kéksapkásai sorakoznak, annyian, hogy a látóhatár pereméig lehet őket követni. A partra egy átereszen keresztül jutunk el. A Duna áradása éppen annyira közelítette meg április elején a két gyűrűt, hogy már nem kellett sok, hogy a mellékág déli irányból friss vízzel töltődhessen fel.

urbanovicza_torkolat

A sziget megmaradásához az északi betorkollásnál kellene eltávolítani a lerakódott hordalékot, hogy minél gyakrabban öblíthesse át a Duna a holtágat. Érdemes lenne az átereszt is kiváltani egy kisebb híddal, hogy az ne akadályozza a vízáramlást, és ne akadjon bele minden apró faág, melynek révén, a mellékági részen nagyon erős üledék felhalmozódás jelentkezik.

Így talán Tököl utolsó szigete megmaradhatna az utókor számára. Még nem késő cselekedni.

Vágtatott a Duna a rónán át – az 1876. évi tököli gátszakadás története

 1872 előtt a Magyarországi vízügyön belül és a környékbeli lakosság között hatalmas vita dúlt arról, hogy lezárják-e a Ráckevei-Dunát vagy sem.

Ráckeve és a többi település élesen ellenezte, hiszen a Dunán szállították a fővárosba áruikat, a Dunán őröltek a malmaik. Nagy elkeseredést váltott ki aztán a Gubacsi-hídnál, 1872-ben megépült elzárás. A Ráckevei-Dunában megállt a vízáramlás, megkezdődött az eutrofizáció és régen látott betegségek kezdtek újra felbukkanni. Senki sem gondolta volna, hogy alig négy év múlva a Duna visszatalál a régi medrébe.

csep_utalatt

1. kép. A “magyar Grand Canyon” – Bobonkov-szakadék, Szigetcsép

1876-ra már az idősebbek emlékezetében is elhalványult az 1838-as jeges árvíz emléke. A kiegyezés után megindultak ugyan a Duna szabályozási munkálatai, de ezek ekkor még csak Budapest környékére korlátozódtak. A legnagyobb beavatkozás kétség kívül a Soroksári-ág lezárása volt. A beavatkozástól azt várták a mérnökök, hogy a Budafoki-ágban megnövekvő vízmennyiség és vízsebesség megakadályozza ezután a jégtorlaszok kialakulását. A lezárás következtében a vízszint azonnal 66 centimétert emelkedett a főágban.

Ilyen körülmények mellett érkezett el 1875 tele. Az erős hideg miatt már Fajsznál és Apostagnál is jégtorlaszok keletkeztek, de karácsonyra Budapesten jégmentessé vált a Duna. 27-én azonban egy újabb lehűlés következtében most az ercsi Bezdán- és Kácsás-szigetnél alakult ki jégdugó, melynek következtében Budapesten rohamosan emelkedni kezdett a vízállás.

A fővárosban 1876. február 26.-án 867 centiméteren tetőzött az áradás. Az előző este még Tisza Kálmán vezetésével ülésezett a fővárosi árvízvédelmi bizottság; a kérdés az volt megnyissák-e a gubacsi elzárást. Végül erre nem volt szükség, ugyanis megkezdődött az apadás.

“…e duzzadás csak akkor szűnt meg, a mikor az Ercsény felett nagy mérvben felemelt víz, a Csepel szigeten keresztül magának utat törvén, az ercsényi jégtorlasz hatása elenyészett. Ezután 14 óra alatt Budapestnél a víz (24′ 6 1/2″) 7,76 méterről (23′ 1/2”) 7,31 méterre apadt le. […] (forrás)
A Kácsás-sziget feletti jégdugónál feltehetően ebben az időpontban szakadt át a tököli töltés, melynek révén a főváros megmenekülhetett a még nagyobb károktól, ellenben a Csepel-sziget középső részét teljesen letarolta a jeges áradat.

Egy régóta tervezett kirándulást sikerült megvalósítanom a későn érkezett tavasz első verőfényes napján, amikor végigjártam a víz levonulási útját Tököl és Szigetcsép között, az árvíz geomorfológiai emlékei után kutatva.

A régen szebb napokat, és több vizet látott Szunda-szigettől délre csápos kutak glédája kíséri a Dunát. A sziget mellett ugyan húzódik egy alacsony – de felismerhető – nyári gát, a fő védvonal azonban a Szigetújfalura vezető út megmagasított töltése. Körülbelül egy kilométerrel húzódik beljebb a Dunától.  Délfelé telepített erdő, északról szántóföldek (2. kép) kísérik a bekötőutat a töltésen vezető útig. A háttérben felsejlik egy víztorony, mely a fiatalkorúak börtönét jelzi. Előterében húzódik az a mélyebb terület, melyet a népnyelv Busszista-tónak nevezett, s ha a tó nem is de a dűlőnév a mai napig fennmaradt. A töltést éppen az akkorra már feltehetően kiszáradt tó közepén vezették keresztül.

tokol_gatalatt

A gátszakadás helyét ma egy erdős terület jelöli a töltés túloldalán. Az egykori mélyedést feltöltötték, és friss földkupacok jelzik, hogy ez a folyamat ma is tart. Az újfalusi út töltése itt a legmagasabb (3. kép) a környező földekhez viszonyítva.

tokol_gatszakadas

3. kép. 137 éve a gát helyén egy hatalmas vízmosás tátongott

A Busszista-tótól északra, fenyőfák között eldugva áll egy gótikus kis kápolna. Az elpusztult Bagamér falu temploma lehetett, mely ármentes térszínt, s egyben a környék legmagasabb pontját jelöli. A Szent Anna kápolna átvészelte a törököt, a II. világháborút, melyben megsérült. Szerencsére helyi kezdeményezésre kijavították.

tokol_szentanna

4. kép. Bagamér falu egykori temploma a környék legmagasabb pontján épült

Az 1876 telén történt eseményekről nagyon kevés információ áll rendelkezésre. Az árvíz történetével foglalkozó munkákban sehol sem említik ezt az eseményt éppen ezért sok a bizonytalanság a témában. Érdekes módon a tököli töltésszakadást nem a hidrológia, sokkal inkább a régészet dokumentálta. Öröm az ürömben, hogy “…Midőn a Duna a sziget nyugati oldalán új medret szakított magának…” kimosott egy teljes késő neolit – kora bronzkori temetőt. Az előkerülő érdekes, harang alakú edényleleteket jórészt széthordták, zömét Ludaics Miksa ráckevei kir. járásbíró szerezte meg, de jutott a Nemzeti Múzeumba és külföldre is belőle. A két év múlva meginduló tudományos kutatómunka vezetőjeként Csetneki Jelenik Elek elsőként itt dokumentálta Magyarországon a Harangedényes kultúrát.

szigetcsep

3. ábra. A gátszakadás által érintett terület domborzata

Tököltől délre a gátszakadásnak már nyoma sincsen a terepen. A Csepel-sziget felszíne szinte tükörsimának tűnik. Hogy az apróbb magasságbeli különbségek előbukkanjanak, térinformatikai módszerekre van szükség. A Csepel-szigetről készült 10000-es EOTR szelvényeken fél méterenként jelölik a szintvonalakat. Ezek a vonalak teszik számunkra láthatóvá a terepszín helyben láthatatlan domborzatviszonyait. A térképen csupán a vízzel borított területeket színezik kékkel, ezért a szintvonalak által bezárt területeket is kiszíneztem. Az így előbukkanó domborzat számomra is meglepő részletességgel rajzolta ki azt a “medret”, mely az áradást levezette a Ráckevei-Dunába (3. ábra).

Fontos hozzátenni, hogy a töltésszakadás következtében átzúduló jeges áradat nem ebben a mederben folyt le, hanem szétterült az egész szigeten – a gátszakadástól délre. Ha hihetünk Szigetcsép elírásokkal teli wikipédia oldalának az árvíz idején a falu utcáin csónakkal közlekedtek. Ez azt jelenti, hogy az egyutcás település 100,5 méter tengerszint feletti magasságához legalább még fél méter víz hozzáadódott. Így kiszámolva az áradat 101 méteres szint alatt mindent elborított.

csep_tukorsima

5. kép. Látszólag tükörsima felszín

Ha az árvíz mindent elborított hogyan jöhetett létre mégis Szigetcséptől északra az a hatalmas vízmosás?

A helyiek által Bobonkov-szakadéknak, újabban Feneketlen-tónak nevezett vízmosás a levonuló árvíz munkája volt. A töltésszakadás után szétterülő víz sebessége lecsökkent, és mivel szinte egyenletesen mindent elborított, a nyugati oldalon nem is hozott létre eróziós formákat. A töltésből kimosott anyagot sem hordhatta éppen ezért messzire, legyezőként szétteregette közvetlenül a töltés mögött. A terület legmélyebb pontjain a vízborítás elérhette a 4-5 métert is. A térszín lejtését követve Kelet- Délkelet irányba zúduló víztömeg azonban előbb utóbb el kellett, hogy érje a Ráckevei-Dunát.

Mekkora víz állhatott ekkoriban a Ráckevei-ágban? Ez egy nagyon fontos kérdés a szurdok kialakulását tekintve. Elsősorban egy fogalmat szükséges tisztázni: mi is az az erózióbázis. Valamely terület erózióbázisa alatt annak legmélyebben fekvő pontját értjük, ahova a terület vizei lefolynak. Elvileg az erózió e szint alatt képtelen hatni. Ez a pont/vonal választja el a lehordódási területet a felhalmozódási területtől. Értelemszerűen a főágból átzúduló víz erózióbázisa a Ráckevei-Duna éppen aktuális vízszintje volt.

Mekkora volt a vízállás 1876. február 25-én Szigetcsépnél?

A kérdésre pontos, mért adattal nehéz válaszolni. Egy biztos, alacsony volt. Az Ercsinél kialakult jégtorlasz fel-vízen vízszintemelkedést, alvízen vízszintsüllyedést okozott. Az elgátolt Dunán Ercsi alatt szépen elfolyt a mederben lévő víz, utánpótlás alig érkezett, árvíz idején kialakult egy ideiglenes kisvízi helyzet. Mivel a Ráckevei-ág ugyancsak el volt gátolva a Gubacsi-gáttal vízutánpótlást legfeljebb a betorkolló kisebb patakokból szerezhetett. Vízutánpótlás hiányában a főág “leszívta” a Ráckevei-ág vizét is. Így az átszakadt töltésen átjutó jeges ár egy meglehetősen kiürült mederbe zúdulhatott.

csep_arokeleje

6. kép. A Bobonkov-szakadék északi árka itt kezdődik

Ahol a Csepel-szigeten átzúduló víz először érte el a Ráckevei ágat ott alakult ki a csépi Bobonkov-szakadék. A folyópart peremén átbukó víz egyből elkezdte hátravágódással bontani a part laza üledékét és hamarosan egy széles medret vájt ki magának. Ez egy önerősítő folyamat volt, hiszen minél jobban mélyült az árok, annál több vizet vonzott magához, ami tovább szélesítette és mélyítette a vízmosást. Az áradás erejének köszönhetően a kimosódás nem csak az erózióbázisig tartott, hanem jóval az alatt is folytatódott. Töméntelen mennyiségű kimosott talaj zúdult zagyárként a Ráckevei-ágba. A hátravágódás folyamata egészen addig tartott, amíg volt a víznek utánpótlása. A Bobonkov-szakadéknak ma két elvégződése van, egyik az északi, másik a déli irányból gyűjtötte össze a Csepel-szigetet elborító vizeket. Mélyedésük markánsan kirajzolódik Szigetcséptől északnyugatra. Szántóföldek között bukkan fel először egy keskeny nádas, majd egy lapos, fűvel, kökénnyel, galagonyával borított mélyedés (6. kép). Egészen szokatlan látvány a sík rónán. A szakadék feje régebben messzebb is nyúlhatott a szántóföldek közé, idővel ezt a részt beszánthatták, betemethették.

A nyílt vízfelület innen nincsen már messze, előbb azonban át kell haladni a Barátság kőolajvezeték felett. Ezen a részen hiányzik a növényzet, így jól megfigyelhető az árok keresztmetszete (7. kép). Feltehetőleg a földmunkák során itt is történt némi elegyengetés.

csep_baratsag

7. kép. A Barátság kőolajvezeték, útban Százhalombatta felé

Jelenlegi nevén a Feneketlen-tó az, ahol az árok mélysége miatt állandó vízborítás található. A tó a Tökölre vezető útig tart, alatta áteresszel kapcsolódik a többi részhez, amely ma már a Ráckevei-ág víztestéhez tartozik. Az átereszben 2013. április elején volt vízmozgás, ez nyilván a csapadék, hó és talajvíz többletet vezette le a Dunába. A feneketlen-tavi szakasz nyílt vízfelülete 20-70 méter között váltakozik, míg az árok szélessége elérheti a 150 métert is. Meredek partfala idővel lankásabbá vált, de ma is élesen kirajzolódik a tájban. Az árok nagy részét sűrű nádas borítja, mely számtalan madárnak és vadnak nyújt menedéket (8. kép).

Az úttól keletre eső szakasz már nem az eredeti állapotokat mutatja. Északi partján nyaralók állnak, valamint a volt Lenin TSZ kecsketelepének romjai. Délen a település homokos strandja, valamint nyaralók szegélyezik. Ez már egy kotort rész, mélysége a 2,5 métert is eléri, amivel élesen elüt a Ráckevei-Dunától, melyet ugyancsak sűrű nádas borít nagyrészt.

csep_felsoszakasz

8. kép. A Feneketlen tó víztükre

Miért pont Szigetcsépnél alakult ki ez az átfolyás?

Töltésszakadások esetén a leggyakoribb ok, hogy a folyó egy régi medrét foglalja el újra. Ilyenkor hiába a legnagyobb töltés is, a folyó felesleges vize birtokba veszi azt a természetes csatornát, melyet 100 vagy 1000 éve nem használt. A legvalószínűbb, hogy ezt történt Tökölnél is 1875-1876 telén. Az 4. ábrán látható domborzatábrázolás kirajzol egy környezetétől jól elváló, de több helyen bizonytalan futású mélyedést. Mondhatnánk erre, hogy ezt az átzúduló hatalmas víztömeg vájta ki magának. Ez azonban csak részben igaz.

szigetcsepII_abra

4. ábra. Előre jelzett átfolyás?

A töltésszakadás fő oka a Busszista-tó mélyedése volt (A). Az bizonytalan, hogy ez egy régi Duna meder részét képezte-e, de az első ábra alapján ez valószínűsíthető. Ha meder is volt, víz már nagyon régen nem folyt benne. Egy másik lehetőség szerint az uralkodó szelek hozták létre ezt a mélyedést, kifújván a lazább üledékeket.

A lefolyás természetesen a legnagyobb lejtés irányába tartott, amelyet már meglévő, emberkéz által létrehozott mélyedések eltéríthettek (C pont). Az özönvíz a B pontnál a Ráckevei Duna egy réges-rég elhagyott mellékágát érte el, amely olyan régi volt, hogy az áradat nem is követte, hanem keresztbe folyt rajta. A Csépi-sziget északi csúcsánál egy igencsak szakadozott partfalat láthatunk (D). A víz tehát már egy meglévő kisebb vízmosásban érte el a folyót, amit “továbbfejlesztve” kialakította a ma is látható Szigetcsépi Szurdokot.
Hová tűnt az a rengeteg kimosott anyag?

A szigetcsépi szurdok méreteit figyelembe véve hatalmas mennyiségű kimosott földről van szó. A szigeten keresztül zúduló víz ezt mind magával vitte, bele az állóvizű Ráckevei-Dunába. A nagyobb szemcsék a sebességcsökkenés miatt rögtön kiülepedtek, míg az egészen finom agyag és iszap szemcseméret-tartományba eső hordalék az árhullám levonulta kor kezdett csak kiülepedni. Valószínűleg a Csépi-sziget környéke és a hatalmas “vízmosás” holdbéli tájhoz hasonlíthatott 1876 tavaszán és a Dunának ez a része szinte teljesen betemetődött. Elmosódott a Tökölre vezető út, és számtalan gazda kereste hiába szántóföldjét. Ha az árok 2400 méteres hosszát megszorozzuk a 80 méteres átlagos szélességgel és a 2 méteres átlag mélységgel, 384000 köbméter föld hiányzik legalább a Csepel-sziget tömegéből. A valós érték ennél feltehetőleg nagyobb, pontos becslésre az azóta történt földmunkák ismeretének hiányában inkább nem bocsátkoznék.

55-142_o_2005_csep

5. ábra. Hová tűnt a kimosott anyag?

Amikor három évtized múlva újból megnyitották a Ráckevei-Dunát, a Kvassay zsilipen át érkező friss víz némiképpen újra mederformára alakította ezt a Duna-szakaszt, de minden üledéket nem tudott elszállítani. Az 5. ábrán megfigyelhető, hogy az A pontban betorkolló vízmosásból kiülepedő hordalék szinte teljesen körbevette a csépi Csupics-szigetet. Elzárta a csépi mellékágat, és harmadára szűkült a főág szélessége (B). Ez ma védett terület, úgynevezett úszóláp, ingoványos terület rengeteg náddal. Az üledékbe a megnyitás után újból bevágó Duna (C) lassan elkezdte Tass felé szállítani minden általa mozdítható hordalékot. Egészen az Angyali-szigetig nyomozható, egy – főként a jobb parton futó – keskeny üledékcsóva, melyet nádasok jelölnek (D). Ennek anyaga ugyancsak a csépi földekről származik.

csep_kifolyas

9. kép. Nádassal borított “tó” a Duna helyén

A szigetcsépi szurdok torkolata ma úgy fest, mintha a Velencei-tó partján sétálnánk (9. kép). Kiterjedt nádasok között itt-ott megcsillanó, lassan áramló víztükör és számtalan vízimadár fogadja az ide látogatókat Magyarország legnagyobb árvízi emlékhelyénél.
Utószó: a bejegyzés első ábrájának készítésekor figyeltem fel egy elhagyott Duna-mederre, amely keleti irányból érintette Szigetcsép falut. Valahol a tököli erdőben szakadhatott ki a főágból. Íve a terepen nem látszik, csupán a domborzatmodell segítségével bukkanhatott elő. Egykor terebélyes szigetet ölelhetett körül. A későbbiekben még lesz róla szó, egyelőre régi térképeken és leírásokban nyomát sem lelni. Meg lehet annak már több ezer éve is, hogy ez a sziget a Csepel-szigethez fő tömegéhez forrt.

Ezúton mondunk köszönetet Szávoszt-Vass Dániel szerzőnek, hogy lehetővé tette írásának és fényképeinek megosztását a Tököl iránt érdeklődőknek.

Közzétette a szerző engedélyével a Sziget Civil Kontroll Egyesület vezetősége

Forrás:

Szávoszt-Vass Dániel: 2013. április 20.-a

Facebook hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.