KÖRMENET

Virágok2016. május 29.-én volt az Úrnapi Körmenet Tökölön. Olvassátok el az erről szóló beszámolót!

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium
(részlet)

„Mária, Aranyház!”

A pünkösd kettős ünnepe utáni tízedik napra (csütörtökre) a katolikus naptárban úrnapja esik. Ezen a napon „Krisztus titokzatos testét” (Corpus Christi Mysticum) az oltáriszentséget ünnepli az egyház. Kötelező – piros betűs – ünneppé 1264-ben IV. Orbán pápa tette földije, Lüttichi Szent Júlianna (†1258) hatására, aki egy látomásában a teliholdat látta, melyből egy darabka hiányzott. Júlianna a látomását úgy értelmezte, hogy a Hold az egyházi évet (!) jelképezi, amelyből valami hiányzik, mégpedig az oltáriszentség ünnepe. Az ünneppé nyilvánítás közvetlen előzménye a híres, Raffaello által is megfestett bolsenai csoda volt. A pápa épp Orvietóban időzött, amikor hírül vitték néki, hogy a közeli Bolsenában az ostya a pap kezében úrfelmutatáskor vérezni kezdett. (L. Nagy Szent Gergely hasonló nagycsütörtöki csodáját.) A pápának maga felé hajlott a keze: Úrnapja időpontjának megválasztásával saját nevét, – névünnepét is fényesebbé tette.

Az ünnep fő eseménye a körmenet, amelyen körülhordozzák az oltáriszentséget. A körmenet útvonala mentén négyoltárt állítanak fel az ott tartandó rövid szertartás (evangélium-éneklés és áldás) céljára. (E sajátságok arra vallanak, hogy a „szentostya” útvonala a Nap éves pályáját jelképezi, amelynek csúcspontján a Nap épp anyja, a Tejút „karjai közt” tartózkodik. Úrnapja ebbe az időszakba esik.) Az oltárok fölé lombsátrat emelnek, a földre, a tovahaladó oltáriszentség elé rózsaszirmot szórnak. A virágszőnyeg (másutt széna- és illatos füvek terítik be a körmenet útvonalát) és a díszítésre szolgáló zöld-ágak varázserejű szentelményeknek számítottak; hasonló hatást tulajdonítottak nekik, mint más ünnepek „megszentelődött” növényeinek (főleg betegség és villámcsapás ellen varázsoltak velük). Az oltáriszentséget a talpas szentségtartóban, más néven úrmutatóban (latin: monstrantia) hordozzák körül, s abban teszik ki ünnepélyes szentségimádásra is. Ez a vallásgyakorlat is a XIII. században keletkezett. Az úrmutató készítését az úrnapi körmenet és a szentségimádás tette szükségessé.

Biblia – Jn 6,51–58 – Úrnapja

Szent István Társulati Biblia

Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.” Erre vita támadt a zsidók közt: “Hogy adhatja ez a testét eledelül?” Jézus ezt mondta rá: “Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik. Ez a mennyből alászállott kenyér nem olyan, mint az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él.

2016. május 29.-én Tökölön is megtartották a szokásos úrnapi körmenetet.

Az úrnapja katolikus főünnep az Úr Testének és Vérének ünnepe.

Mivel erre az időszakra már teljes virágdíszbe öltözik a tavasz vagy a kora nyár, a körmenet és a sok virágdísz: az úrnapja jelképévé vált. A virágszőnyegek, a virágsátrak, a virágokkal díszített oltárok képe Tökölről sem hiányozhatott. Köszönet érte a készítő családoknak.

A körmenet útvonalán faágakat szúrnak a földbe, a gyerekek a földeken virágot gyűjtenek a virágszőnyeghez. Az úrnapi előkészületek odafigyelést és törődést igényelnek. Ezekből az ágakból hazafelé letörhetnek egy-egy ágacskát, mely a hagyomány szerint megszentelődött, otthon védelmet nyújt főleg betegség és villámcsapás ellen.

Az ünnep fő eseménye a körmenet, amelyen körülhordozzák az oltáriszentséget.

A pap baldachin alatt viszi az Oltáriszentséget, előtte fehér ruhás kislányok kosárból virágszirmokat szórnak.

A stációknál evangéliumot olvasnak és a pap az égtájak felé áldást oszt. Ilyenkor azokért is imádkoznak, akiket a négy égtáj felé osztott áldás akaratlanul is elér.

A néphagyományban Úrnapja a legünnepélyesebb hitvallás, az Egyházhoz tartozás kifejezésének alkalma.

Így volt ez Tökölön is, amelyről néhány képben is megemlékezünk.

Tököli templom

Sátordekorálás

Jó lesz így

Sátor a Kossuth L.utcábab

Sátor a Pica térenKészül a sátor

Teljesen kész sátor

Elindult a körmenet

A hívők

Fő utca

Imádkozás baldachinnal

Vonul a körmenet

Várják a körmenetet

Vonul a körmenet2

Körmenet

Polgármesterünk

 

F_nyk_p0000

Facebook hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.