Az elmúlás ünnepén

Gárdonyi Géza: Ha meghalok

Ne nézzetek rám borzalommal,
ha meghalok:
az a halott a koporsóban
nem én vagyok.
Csak hamu az, elomló televény.
A láng eltűnt. A láng –

az voltam én.

Sorsomnak gyászán se könnyezzetek,
s ne mondja a pap: “Íme, porba hullt!”
Sirassátok az árva gyermeket,
s ne a rabot, aki megszabadult.

S mikor a szónok a sírnál beszél,
és végül kiált:”Hát Isten veled!”
ne le a sírba integessen nékem,
fölfelé nyújtson búcsúzó kezet!

Az ember az egyetlen élőlény, aki tud halandóságáról. A biztos halál elkerülhetetlen sorsa olyan kihívás, amely tudatosan vagy tudattalanul végigkísér bennünket, és arra kényszerít, hogy szembesüljünk a magunk életével. Október végén, november első napjaiban “felélednek” a temetők. A sírokat rendbe tesszük, feldíszítjük élő virágokkal, mécsest, gyertyát gyújtunk. Otthon elővesszük elhunyt szeretteink fényképeit, felidézzük a szép emlékeket, amelyek az idő múlásával egyre tisztábbak, a fájdalom egyre tompább.

Az ünneplés és a gyász napjai ezek, amikor a néma könnyektől a hangos zokogásig utat törhet magának az emlékezés, a fájdalom. Virágok a sírokon, szelíden hunyorgó mécsesek pislákolnak a temetőkben, s alkonyatkor varázsosan nyugodttá, csendessé válnak a sírkertek. Emlékezünk és találkozunk ismerősökkel is, akiket idehoz a régmúlt utáni vágyakozás. És elmondunk egy csendes imát és az elhunytak emlékéré. A múltat nem feledhetjük – ez a visszatekintés és a jövő parancsa. Járjuk a temetőt és megállunk egy-egy szeretett sír előtt, kezünkben virággal, gyertyát gyújtva, világosságot gyújtva.… Jól tudjuk, akit keresünk, aki volt, az nincs itt. Mégis eljövünk ide, a temetőbe és megállunk ott, a sírhant előtt.

Ady Endre: Halottak napján

Halottja van mindannyiunknak,
hisz percről-percre temetünk,
vesztett remény mindenik percünk
és gyászmenet az életünk.
Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
temetkező szolgák vagyunk!
– Dobjuk el a tettető álcát:
ma gyásznap van, ma sírhatunk!

Annyi nyomor, annyi szenny, vétek
undorít meg e sárgolyón…
Hulló levélt hányszor feledtet
a megváltó, a gyilkos ón!…
Óh, hányszor kell a sírra néznünk,
hogy vigasztaljuk önmagunk –
– Dobjuk el a tettető álcát:
ma ünnep van, ma sírhatunk!…

1899

Két ünnep is van egymás után.

MINDENSZENTEK NAPJA (NOVEMBER 1.) ÉS HALOTTAK NAPJA (NOVEMBER 2.)

Mindenszentek és a halottak napja a halottakra való emlékezés ünnepe. Mindenszentek napja azoknak a szenteknek az ünnepe, akikről a naptár név szerint nem emlékezik meg. A 9. század óta kötelező ünnep. A katolikus egyház tanítása szerint ezen a napon az élő és az elhalt hívek titokzatos közösséget alkotnak. Mindenszentek az összes üdvözült lélek ünnepe.

 A római katolikusok a halottak lelki üdvéért régóta gyertyát gyújtanak a sírokon. Mindenszentek a katolikus és ortodox keresztény egyház ünnepe. A katolikus egyház november 1-jén, az ortodoxia pedig egy héttel később tartja. A protestáns egyházakban katolikus hatásra részben elterjedt, de nem hivatalos ünnep.
Az ünnep, és az azt követő halottak napja – egyházi jellegén túl- fokozatosan általános népi megemlékezéssé is vált. Ilyenkor mindenki kilátogat a temetőbe, meglátogatja elhunyt hozzátartozóit. Megtelnek a sírok őszirózsával, krizantémmal, az elmúlás jelképes virágaival. Az emberek gyertyát gyújtva, és elveszített szeretteikre emlékeznek. A gyertyák a halottakért égnek, mivel a tűz megtisztulást hoz számukra. Mindenszentek ünnepén, a halottak napja előestéjén a sírok néhány órára fénybe öltöznek. A katolikus hit az üdvözültek, a szentek emlékének áldozza november 1-jét, s mindazoknak, akik már eltávoztak a földi világból. A gyertyaláng Krisztus jelképe, aki meghalt az emberekért, hogy elhozza a megváltás fényét.

 A halottak napja, vagyis másodika a tisztítótűzben szenvedő lelkek ünnepe. Ez a nap a „lelkek emlékezete”. A két napra vonatkozó szokások az idők során összekeveredtek. A halottak napja jóval későbbi eredetű, mint a mindenszentek ünnepe.A két napon benépesülnek a temetők, s a virággal borított hantokat körülállják a távolra szakadt hozzátartozók is. Hazahívja őket a szülőföld, az ősök, a családtagok sírja, s a sápadt kis gyertyafények körül ima és szeretetemlék testesül. November 2-án az elhunytak emlékezetére pár órára a harangok is megszólalnak.

Az új tököli temető is sajnos gyorsan telik. Egyre többen csak ott találkozhatnak szüleik emlékével. Távoznak a jó barátok és ismerősök és sajnos sok ember tragédiája, csak az elmúlással távozik. Gyújtsunk egy közös gyertyát minden volt Tököliért!

Írta és összeállította: Pletser József

2016.10.26