55 éves találkozó

2018.október 19.-én tartja  55 éves találkozóját a tököli általános iskolában végzett 48 lány és 52 fiú.A jó találkozó reményében várjuk szeretettel a régi társakat.

55 éves ballagási évfordulójukra készülnek, az egykori tököli diákok !

Az osztálytalálkozó minden ember életében egy fontos esemény, hiszen ilyenkor újraélhetjük a régi emlékeket, újra találkozhatunk a barátokkal egy kellemes este keretein belül.

1963, de messze van, és milyen szépnek tűnik!

A 8. A osztályban 52 fiú, a 8. B osztályban 48 lány búcsúzott az azóta már lebontott régi iskolából, melynek helyéről zászlók integetnek a tágabb múltból, mely számunkra oly idegen és ismeretlen lehet.

Ülök a számítógépem előtt, és azon tűnődöm, vajon miért találkozunk azokkal, akikkel annak idején egy osztályba, egy iskolába jártunk?

Én most várom ezt a találkozást. Ötvenöt éve léptünk ki az általános iskola kapuján, és vannak olyan egykori társak, akiket talán az óta sem láttam. De sokan vagyunk még, akik ragaszkodtunk Tökölhöz, követtük egymás útját és összetartozunk, néha még súrlódással is. És emlékezünk azokra, akiknek ez az öröm nem adatott meg.

Miért is jó ez. Jó-e egyáltalán? Mire? Kinek? Úgy vélem nekünk, mert bennünket szorosan összeköt a gyermekkor és az ifjúság öröme!

Ezekre a kérdésekre legalább annyi választ lehet adni, ahányan vagyunk. Régi emlékek felelevenítése jó alkalom, hogy megidézzük múltunkat, a csodaszép ifjúságunkat.

Akik megtartják az osztálytalálkozókat, tudják, milyen nagyszerű dolog.

 Amikor az ember fiatal, fogalma sincs róla, hogy régi szép idők, akkor volt. Elmúlt. Most már tudjuk.

Külön osztályba jártak a lányok és a fiúk. Már régóta együtt tartjuk az osztálytalálkozókat. Tanáraink sok szeretettel neveltek és tanítottak bennünket, ezért ma is hálával emlékezünk rájuk!

A rohanó életnek ezt az elillanó és soha meg nem ismételhető csodáját most várhatjuk. Még megfoghatjuk egymás kezét és baráti öleléssel hirdethetjük a szeretetet, ami manapság nagyon hiányzik.

Mindenképp visszaidézni a múltat, az elmúlt iskolai éveket, egy napra legalább újra átélni a közös örömöket, csak ezt kívánhatom!

55 éve búcsúztunk a tököli iskolától. Áldassék szent neve!

Akkor is nyár volt, mint most, forró, napsugaras nyár
és kék volt a Duna, szép volt a gát és zöld a Figura.
Lelkünkben már zsongott az ifjúság varázsa,
álmokkal, vágyakkal teli szerelmes álomkép.
1963. június utolsó napját mutatta a naptár,
mikor bezárult mögöttünk tököli alma mater.
Gondtalan gyermekkorunk elszállt a nyárral,
ifjú szívünkben vággyal és erős akarással
a jövőbe léptünk, a titokzatos élet elé.
Nem tudtuk még akkor, mi vár reánk,
jó, vagy rossz, bánat, vagy öröm.
De mentünk bátran nagy élni akarással
48+52 gyerek.Mentek és, sorra szálltak az évek
Közben osztálytársaink közül egy pár elhagyott.
Mi még maradtunk itt a földön,
Mert feladatot kaptunk: Tedd a jót!
S most egybegyűlve mi vén diákok!
Az 55 évért hálát adhatunk.

Nagyon jó erőt, egészséget, hosszú életet kívánok minden találkozón résztvevőnek és minden Tökölinek!

 

 

  • Írta és összeállította: Pletser József

 

 

 

Facebook hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.