HALOTTAK NAPJÁN

HALOTTAK NAPJÁN

Látjátok, feleim, szemetekkel, mik vagyunk! Bizony por és hamu vagyunk. Mennyi malasztban teremté először Isten a mi ősünket, Ádámot, és adta vala neki a paradicsomot házul. És a paradicsomban való minden gyümölcsből, monda neki, hogy éljen, csupán egy fa gyümölcsétől tiltá el. De mondá neki, miért ne egyék. “Bizony, amely napon eszel azon gyümölcsből, halálnak halálával halsz.” Halotti beszéd és könyörgés (részlet) Pais Dezső olvasata.

A katolikus egyházban a Mindenszentek utáni nap (nov. 2., ha az vasárnap, akkor nov. 3.) a tisztítótűzben szenvedő lelkek emléknapja. Ezen a napon a „küzdő egyház” tehát a „szenvedő egyházról” emlékezik meg. Általános szokás szerint az előtte való nap délutánján, a „halottak estéjén” rendbe hozzák a sírokat; virágokkal, koszorúkkal feldíszítik, és az este közeledtével, gyertyákkal, mécsesekkel kivilágítják, „hogy az örök világosság fényeskedjék” az elhunytak lelkének. Idegenben elhunyt, ismeretlen földben nyugvók emlékének a temetőkereszt vagy más közösségi temetőjel körül gyújtanak gyertyát. Régente néhol egyenesen máglyát gyújtottak, miközben szünet nélkül harangoztak.

Elterjedt szokás szerint ezen az estén otthon is égett a gyertya, mégpedig annyi szál, ahány halottja volt a családnak. Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium (részlet) Halottak napja.

A november elsejei Mindszentet Kr. u. 835 óta, a másodikán tartott Halottak napját pedig 998 óta tartja meg az Egyház. Az utóbbi ünnep főként a chiliasmus hatása alatt született meg: a Krisztus utáni 1000-ik évre várt világvége szorongásos hangulatában, amikor is a halandók iparkodtak az elhunytak szellemeivel jó barátságba kerülni. Sírjaikon gyertyákat gyújtottak fel, hogy a szegény fázós lelkek, ezek fényénél melengethessék magukat. A gyertyát azért is kellett a sírokon meggyújtani, hogy az ezen a napon sírjaikból kiszabadult lelkecskék újra visszataláljanak a sötétben a maguk sírjába, s ne nyugtalanítsák aztán tovább az élőket. Supka Géza: (részlet)  A halottak hónapja.

A református egyház számára nem hivatalos ünnep ez a nap, de már csak azért sem hagyható figyelmen kívül, mivel együtt élünk római katolikus és más felekezetű testvérekkel, nem beszélve arról, hogy akarva, nem akarva kivételes dátumnak tekintik csaknem mindenütt maguk a református gyülekezetek is. Ezért hangsúlyozni kell: igen jó alkalom arra, hogy az elköltözött szentek (hiszen minden hívő szent az Úr Krisztus érdeme által) halálával és halál utáni életével, illetve a kárhozattal kapcsolatosan a tiszta szentírási tanítás prédikáltassék. Tehát a „minden szentek” nemcsak a kiemelkedő kegyes atyákra vonatkozik, hanem valamennyi keresztyénre, akár Korinthusban (1Korinthus 1, 2), akár a saját gyülekezetünkben. Az elköltözött szentekre (szülőkre és gyermekekre, testvérekre és rokonokra vagy bárki másra) emlékeznek az életben lévők, s közben a saját végükre is tekintenek az élet-halál Urának orcája előtt. Tőkés István: Hétköznapok – ünnepnapok (részlet).

Ady Endre: Halottak napján

   

Halottja van mindannyiunknak
Hisz’ percről-percre temetünk,
Vesztett remény mindenik percünk
És gyászmenet az életünk.
Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
Temetkező szolgák vagyunk!
– Dobjuk el a tettető álcát:
Ma gyásznap van, ma sírhatunk!

Annyi nyomor, annyi szenny, vétek
Undorít meg e sárgolyón…
Hulló levélt hányszor feledtet
A megváltó, a gyilkos ón!…
Óh, hányszor kell a sírra néznünk,
Hogy vigasztaljuk önmagunk –
– Dobjuk el a tettető álcát:
Ma ünnep van, ma sírhatunk!…

november 1.

Reviczky Gyula: Halottak napján (részlet)

Ez a halál, a hervadás hava.
Emlékezzünk halottainkra ma.
Óh, mert kinek nincsen köztünk halottja,
A temetőben vagy saját szívében!
Menjünk ki s hintsünk a hideg sírokra
Könnyet, s virágot; ma a könny se szégyen.

Ki vesztett gyermeket, szülőt, arát;
Ki téged gyászol, hitves, jó barát:
Gondolja meg: e szomorú világon
Nemcsak porhüvelyünk: minden veszendő.
Elszáll az ifjúság, a nyár, az álom,
S hogy ne legyen múlttá, nincs oly jövendő.

Melyen kedvünkre, nyíltan sírhatunk,
Egész esztendőben nincs több napunk,
Fájdalmunkat ma rejtegetni nem kell.
Halandó, gyönge testvérek vagyunk ma.
Sirok között egyenlő minden ember,
Akár ott sírva, akár oda jutva.

Tompa Mihály: Halottak emlékezete (részlet)

A hős ifjú koszorúval, sebekkel,
A test-halomból délcegen kilép;
Jön a testvér, barát s a mátka; felkel
Ki elveszett, s nem tudni hol?  mikép?
Meghalni a sors, akit hova vitt:
Föld és tenger kiadja holtait.

 

Csukás István: Istenke, vedd térdedre édesanyámat

Istenke, vedd térdedre édesanyámat,
ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt,
ki adtál életet, adj neki most álmot,
és mivel ígértél, szavadat kell állnod,
mert ő mindig hitt és sose kételkedett,
szájára suttogva vette a nevedet.
Én nem tudom felfogni, hogy többé nincsen,
s szemem gyönge hogy a semmibe tekintsen,
hová a fény is csak úgy jut, hogy megtörve:
helyettem nézzél be a mély sírgödörbe,
próbálkozz, lehelj oxigént, tüdőd a lomb!
Nem is válaszolsz, kukac-szikével boncolod,
amit összeraktál egyszer végtelen türelemmel,
csak csont, csak por, ami volt valamikor ember,
mivel nem csak Minden vagy: vagy a Hiány,
magadat operálod e földalatti ambulancián.
Mi mit nyel el a végén, fásultan szitálod
a semmiből a semmibe a létező világot,
anyát és gyereket, az élőt s a holtat,
s mert Te teremtetted, nem is káromolhat,
csak sírhat vagy könyöröghet, hogy adj neki békét,
nem tudjuk, hogyan kezdődött, de tudjuk a végét;
én sem káromollak, hallgasd meg imámat:
Istenke, vedd térdedre édesanyámat!

 

A fenti összeállítást ajánlja halattak napja alkalmából az Önök szíves figyelmébe!

Tisztelettel: a tököli Civil Kontroll Egyesület Elnöksége

Tököl, 2018. november 1.       Írta és összeállította: Nagy Béla

 

Facebook hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.