Tököli település üzemeltetés

 TELEPÜLÉSÜZEMELTETÉS AZ ÖNKORMÁNYZATI CIKLUS KÖZEPÉN,   avagy KINEK  KELL     MÁSHOVÁ MENNIE…

Az utóbbi időben kibontakozott viták járdaépítésről, gyalogátkelőhelyekről, közterületek – lásd zászlópark – fenntartásáról, közművek üzemeltetéséről, helyi posta működéséről, rendezvények tartásáról vagy nem tartásáról (juniális), emlékművek állításáról, helyi orvosi ügyeletről, az önkormányzat veszteséges tevékenységeiről, közpénzek osztogatásáról, a közélet tisztaságáról, nem másról, mint a település üzemeltetéséről szólnak.

 Kicsit tudományosan megfogalmazva, a települési környezet az emberi tartózkodásra szolgáló területet jelenti, melyet természetes és mesterséges tényezők befolyásolnak.  Más szóval a településnek ki kell szolgálnia lakói, fizikai és szellemi igényeit.  Lenyomata és hordózója a település az ott élő közösség múltjának és jelenének, tükrözője a társadalmi és gazdasági berendezkedésének, valamint a helyi közösség kultúrájának.

Ebben az összefüggésben az ember nem az egyént, hanem a közösséget jelenti, amibe az egyén beágyazódik, amitől függ. Ugyanakkor pedig az egyénektől függ maga a közösség. A közösség léte viszont attól függ, hogy az azt alkotó személyek mit tesznek az érdekében? Összefogják e, ami közös bennük, megértik e, hogy összetartoznak, és hajlandóak e a közösség érdekében – éppen saját jövőjüket is tekintve – tenni, cselekedni, szükség esetén áldozatot vállalni, vagy sem.

Manapság a közösségeket szétverő ideológiák, csoporttok, személyek fennhangon hirdetik az egyén fontosságát, annak mindenek fölé helyezését és nyers önzésre biztatnak. Pedig hát az egyén a közösségtől kap például magas fizetést, költségtérítést, a munkájához hivatali gépkocsit, magánhasználatra is. De, hogy kaphasson, neki magának is adnia kell. Olyan szent és magasztos dolgokat, mint a tisztesség, az alázat, és a közösség egésze iránti felelősség és szolgálat. Éppen ezért ha a közösséget alkotó személyek mást tapasztalnak – az emberi felelősség vállalás, különösképpen az agresszív hatalommal szembeni értelmes ellenállás alapvető emberi erény.

Dolgozatunkban, ha kicsit, hosszan is- amiért elnézésüket kérjük, és ha van idejük rá, kérjük, olvassák el – arra keressük a választ, hogy a mi közösségünkben ezek a dolgok hogyan állnak.

A településüzemeltetésben a helyi önkormányzatok a településüzemeltetés ellátói. Fontos megjegyezni, hogy a települési önkormányzat maga határozza meg –A LAKOSSÁG IGÉNYEI ALAPJÁN –, mely feladatókat, milyen mértékben és módon lát el.

 Viták akkor alakulnak ki, ha a lakossági igények és az üzemeltetést ellátó önkormányzat szándékai nem találkoznak, ill. a lakosság a feladat ellátására az önkormányzat által létrehozott szervezetet nem tartja elég hatékonynak és gazdaságosnak.

A feladatok ellátására alapvetően három formában kerülhet sor:

  • az önkormányzat gazdasági társaságot hoz létre a feladat ellátására
  • az önkormányzat megerősíti szervezetét és alkalmassá teszi a feladatok hatékony, eredményes ellátására
  • Az önkormányzat a feladatok ellátására megerősíti szervezetét, és szerződéses kapcsolatait.

Az önkormányzat – a polgármester irányításával – településüzemeltetési feladatai ellátására szerintünk olyan módot alkalmaz, amely az említett kategóriák egyikébe sem sorolható be. A szigorú hierarchia szerint felépített modell csúcsán a polgármester áll, és minden önkormányzatot érintő kérdésben egyedül dönt, ill. úgy véli, joga van minden Tökölt érintő kérdésben egyedül döntenie. Mint például olyanban is, hogy a sportegyesület edzői melyik játékost igazolhatják le és melyiket nem, milyen sportágak működhetnek a településen, és bizonyos helyiségek kinek adhatók ki és kiknek nem.  Csak jelezzük, tudomásunk szerint nem öltött testet Tököl, a polgármester személyében.

Településüzemeltetéssel kapcsolatos döntéseit a képviselő-testület egy- két alkalomtól eltekintve vita nélkül hagyja jóvá. Joggal merül fel a kérdés, miért teszi mindezt a képviselő-testület? Hisz a fenti viták nyilván eljutnak hozzájuk. Reméljük ez esetben nem igaz az a Csarnó Ákosi megállapítás mely szerint ha „kérdés nélkül szolgálsz, meg leszel fizetve, megvédünk. Felemelünk. Pont úgy, mint az előző rendszerben.”

A településüzemeltetéssel kapcsolatban, véleményünk szerint három dolgot érdemes megvizsgálni:

  • az önkormányzat gazdasági erejét és prioritásait,
  • a valós vagy vélt függőségi – alá és fölé rendelési – viszonyokat,
  • valamint azt, hogy a településüzemeltetési feladatok ellátása a közjót vagy a hatalom megtartását szolgálja e.

Az önkormányzat gazdasági ereje és prioritásai:

 Az önkormányzat gazdasági erejét nagymértékben befolyásolja a településirányítási, ill. településüzemeltetési politikája. Ha ez a politika arról szól, hogy csináljunk úgy, mintha csináltunk volna valamit lásd „fekvőrendőr”  a vasút melletti úton („zebrát” „csak azért se”),  amitől a közvélemény megnyugszik, akkor ezt a tevékenységet nevezzük kirakat politikának. Ha nem azt építjük meg amire a településnek szüksége van, hanem azt  amire az EU pénzt ad, azt kirakat beruházásnak nevezzük .

 A beruházás látványos eredménynek látszik a kívülálló számára, de hosszútávon nem tartható fenn, mert csak veszteséget termel, és a vége biztos, hogy bukás lesz.  A hatalom úgy van vele, akkor is meg kell építeni, ha annak semmi értelme nincsen, mint például a zászlópark és a negyedik 56 –os emlékmű esetében. És akkor is tovább kell működtetni a látvány beruházásokat és a nem kötelező önkormányzati támogatási rendszert (önkormányzat veszteséges tevékenységei, lojális szervezetek közpénzből való finanszírozása), ha a működtetéshez a forrásokat máshonnan kell elvonni, jelen esetben a településüzemeltetéstől, vagyis a település lakóitól.

A legitimitáshoz kellenek ezek a kirakat beruházások, amiket teátrálisan át lehet adni, és a választók is látni fogják az átadásról és a polgármesterről készített fotókat a Tököli Tükörben. Csakhogy ettől még nem lesznek hatékonyak vagy szimplán csak értelmesek, még ha egyesek a kétkedőkre ráfogják, hogy „huhogók” vagy „sértettek”.                                         

A valós vagy vélt függőségi – alá és fölé – rendelési viszonyok:

 Ha valaki, valakik,vagy valamelyik facebook csoport tagja, tagjai számon kérik a településüzemeltetési hiányosságokat akár jó szándékkal vagy a nélkül, rögtön megkapják rá a választ  a polgármesteren  keresztül: én nem bántottam a családodat, ti miért támadtok engem,   vagy ha olyat teszel, ami nem tetszik nekem, elveszíted a barátságomat, vagy ha nem tetszik neked, ami itt van, menj máshová, miközben ő a polgármester lakik Soroksáron.

  Hogy is van ez, jól értjük? A polgármester úgy gondolja, hogy ő egy modern kori hűbérúr?  Aki a település üzemeltetési szolgáltatásért cserébe személyes hűséget vár el a lakóktól? A település lakói nem hűbéresek, Polgármester úr, ugyanis a nyújtott település üzemeltetési szolgáltatásért cserébe nem kell függőséget vállalniuk.

 Csak úgy szerényen megjegyezzük, talán nem ártana elgondolkodni azon, hogy ki van kiért, és kinek kellene máshová mennie ezek után.

 Sajnálatos módon az is látható, hogy a képviselő-testület tagjai sem élnek a törvények adta lehetőségeikkel . A település üzemeltetési feladatok ellátása képviselő-testületi hatáskör és a képviselő-testületi határozatok végrehajtója a polgármester.

 Hogy ez Tökölön miért nincs így, úgy gondoljuk, azért mert a képviselő-testület valódi ellenzék hiányában elkényelmesedett. Érdemi vita, a lakosok véleménye, és hatástanulmányok nélkül elfogadta a polgármester által előterjesztett hitelből megvalósított kirakat beruházásokat. Ezáltal kényszerhelyzetbe kerültek a keletkező forráshiány miatt, melynek következtében lehetőségeik beszűkültek. Gyakorlatilag csak kármentésre maradt lehetőségük, az események után kullognak. Azt látjuk, hogy a lakók jogos észrevételeit sem képesek minden esetben orvosolni.

 Ezek után joggal merülhet fel a kérdés, hogyan tudja a feladatait ellátni a település érdekében a képviselő-testület?

A település üzemeltetési feladatok ellátása a közjót vagy a hatalom megtartását szolgálja e:

 Elsősorban azt szükséges meghatározni, hogy mi is az a közjó. Közjón a közösség számára hasznos dolgokat kell érteni. A közjó azonban nem merülhet ki csak a jó életkörülmények javításában, a szellemi és erkölcsi értékek is annak a részét kell, hogy képezzék. Előzőekből nem nehéz azt a következtetést levonni, hogy pl. a helyi orvosi ügyelet, a megfelelő minőségű járdák és gyalogátkelőhelyek a közösség számára hasznosabbak, mint mondjuk egy szakadt zászlós vagy zászlók nélküli zászlópark, vagy a negyedik 56-os emlékmű a településen.

   Az erőforrások felhasználásakor azt kell figyelembe venni, hogy az a hatalommegtartás vagy a közjó érdekeit szolgálja- e. Ez ugyanis erkölcsi kérdés. Mert a hatalmat mindenáron megtartani nem akaró önkormányzat és polgármester szubsztantív, az az a tényeket szem előtt tartó, lényeges, lényegi módon politizálhat, hűen elveihez és a választói akarathoz . A hatalom folyamatos megtartásának polgármesteri igénye azonban kiüresíti  a demokráciát, sajnos sokan tapasztaljuk ennek a településünkre gyakorolt hatását.

 A településüzemeltetési feladatok ellátására ma már főiskolákon, egyetemeken képeznek szakembereket. Tökölön a képviselő-testületben, a bizottságokban, önkormányzati alkalmazásban ilyen képesítésű szakember nincs.  Lejárt szavatosságú tudással és Ho Si Minh es káderképző diplomával – pedagógia, népművelő szak – badarság lenne színvonalasabb településüzemeltetési szolgáltatást és demokráciát várni.

 Véleményünk szerint ez az oka annak, hogy az elvártnál alacsonyabb színvonalú a településüzemeltetési szolgáltatás. És ez miatt, a településen élő lakók jogai csorbulnak, életkörülményeik rosszabbak, mint az elvárható lenne.

Ezért kérjük Önöket, adjanak esélyt és lehetőséget, részvételükkel és szavazataikkal a következő választáskor, mindannyiunk érdekében, a képzett, nyelveket beszélő XXI. századi tudással rendelkező tököli fiataloknak.

  Mert vannak ilyenek, Tökölön élő mérnökök, orvosok, gyógyszerészek, jogászok, közgazdászok, tanárok, informatikusok, kiváló magasan képzett szakmunkások, vállalkozók.

 Bízzunk bennük!

Utóirat: Az önkormányzati ciklus közepén, visszatekintve az eltelt 2.5 évre, hogy ne csak a rosszat lássuk meg, vegyük észre a jót is, facebook hozzászólásra a következőket válaszoljuk. Bármennyire is igyekeztünk az önkormányzati döntések között keresni, az elmúlt 2.5 évben nem találtunk olyan döntést, mely a lakók életkörülményein javított, vagy bármilyen fejlesztés, beruházás megvalósult volna, hasonló célok érdekében. De ha valaki tud ilyenekről, szívesen közreadjuk.

Tököl, 2017. július 12.

 

  Tököli  Sziget Civil Kontroll és Érdekképviseleti  Egyesület Vezetősége

 

Forrás: Dr. Bártfai Zoltán, Orbán Krisztián, Cser Ferenc

 

 

                                                                                                                 

 

 

 

 

Facebook hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.