A szem

A szem, az élet ajándéka

 https://youtu.be/l1puT-DRYos

 A látást közvetítő érzékszervünk, a szem, sok hírességet megihletett már. “…a szemek a füleknél fontosabb tanuk” – szögezte le a görög filozófus, Hérakleitosz .

József Attila pedig így vall a szemről: “Szól a szem és szól a szív, folyamodnak teérted” – írta Rejtelmek című versében. A szívünk valóban szemünkön keresztül szólal meg, mintha a szemek lennének a szív ablakai, általuk betekinthetünk a szívekbe.
A szem felépítése

Gyakran elég belenézni egy másik ember szemébe ahhoz, hogy eldöntsük, szimpatikusnak, megbízhatónak tűnik-e nekünk vagy nem. Az ember azért kutatja a másik tekintetét, mert annak érzelme, hangulata tükröződik benne.  Ha lelkünkben nincs harmónia, az testi tünetekben jelentkezik. Ha jól érezzük magunkat, testünk, lelkünk harmóniában van, ám ha a lélekben történik valami, az egyensúly felborul. Amikor pedig a szorongás, a félelem veszi át a hatalmat, a szervezetet átjáró energiák nem áramlanak megfelelően. Funkciózavarok adódnak, majd jönnek a betegség tünetei, mely a szemen jól látható. A szem a lélek tükre”, tartja a közmondás, ugyanis szemünk, lelkünk mélyére enged bepillantást. “Nézz a szemembe,”szólunk a partnerünknek, ha kételkedünk a szavában.Mi minden olvasható ki szemből: bánat, aljasság, öröm, harag, gonoszság, tisztesség, zárkózottság, nyíltság. Visszatükrözheti értelmünket és egészségi állapotunkat. Szemünkkel képesek vagyunk szuggerálni, parancsolni, hipnotizálni, fixírozni, kacsintani, szemünket lesütni, egyet azonban nem tud a szem: hazudni. A lesütött szemek legtöbbször félelmet, lelkiismeret furdalást sejtetnek, de jelezhetnek agressziót is. Mások lelkébe való bepillantáshoz, a szemekből való a helyes tájékozódáshoz, meg kell tanulnunk belőlük olvasni. Az ehhez értőket nehéz megtéveszteni. A szemek fényessége az egészségi állapotról tájékoztat Az egészséges szervezetű ember szeme tisztán fénylő, betegség esetén fáradt, bágyadt, fénytelen, esetleg zavaros lesz. A női szemek csillogóbbak, a női könny egy fél fokkal melegebb, mint a férfiaké. A női szem kisebb, mint a férfiaké, a szem fehérjük viszont nagyobb, ami ugyancsak felerősíti a szem fényességét. A fényes szemek oly sok érdeklődéssel csillognak, hogy beragyogják az ember életét. A pupillák világosban összehúzódnak, sötétben kitágulnak. A veszekedős emberek pupillái perlekedés közben összeszűkülnek, a szerelmesek pupillái, ha egymásra néznek, izgatóan kitágulnak.A szemek színe a festékanyagtól függ, ha nincs benne festék, akkor kék, ha kevés a festék, zöld, ha sok, akkor barna, sötétbarna, fekete. A kutatások szerint a sötét szeműek általában kevésbé érzékenyek a fájdalomra, mint a világos szeműek. A fekete vagy mélybarna szeműek nyitottak, feltárulkozók. A világosbarna szeműek melegségre vágynak, kifinomult az esztétikai érzékük, módfelett játékosak. A sárga szeműek nem túl egyenes személyiségek, van bennük irigység és melankóliára való hajlam. A zöld szeműek hízelgőek. A világoskék szemek gazdái számító emberek. A fakókék szemek indulatosságot sejtetnek. A sötétebb kék szeműek békeszeretők, higgadtak. A szürke szeműek erős önkontrollal rendelkeznek, megfontoltak, de gyakran nélkülözik az igazi bölcsességet. Sokan nem tesznek különbséget a látás és a nézés között, pedig a kettő nem ugyanaz. Érdemes tisztázni a látás és a nézés közötti eltérést; amíg a nézés, szemlélést, tehát a tudatunktól függő, akaratlagos cselekvést jelent, addig a látás, érzékelést fejez ki. A nézés mindig bizonyos céllal történik. Ha az ember a gyermekét nézi, tekintete ellágyul; ha valami érdekli, éles szemmel figyel. Ha valamit elképzel, szemei révetegen a távolba merednek; ha gyűlölködik, képes ölni a szemével; töprengés közben szemével a semmibe néz; a szerelmesnek beszélnek a szemei, miközben tekintete kedvesére szegeződik. A nyílt, egyenes tekintetnek az emberek általában őszinteséget, megbízhatóságot tulajdonítanak, ám bizonyos szituációkban ugyanez naivságot, fokozott érdeklődést, sőt tolakodást is jelképezhet. A hideg, szúrós tekintetről keménység, jobb esetben kétkedés olvasható le, azonban jelezhet csodálkozást, aggályoskodást, színészkedést, sőt alakoskodást, rafináltságot is.
Azt mondják,  a pillantás beszédes . A boldog pillantást tükröző szemekből fény árad, olyanok mintha bármelyik pillanatban mosolyra vagy nevetésre fakadnának.  Az odaadó, ragaszkodó pillantású szemek, éberséget és szolgálatkészséget tükröznek. A mély benyomást keltő pillantás, olyan, mint a mágnes, sokszor határozott, néha szemtelen, merész, közvetlen, de hatásos, a merev pillantás hipnotikus hatású lehet. Az álmodozó pillantás hasonlít a távolba néző pillantáshoz, de itt a szemek elvesztik kontaktusukat a környezetükkel, és majdnem összezáródnak.

Sokan – különösen a nők közül – valósággal kétségbeesnek, amikor az első ráncok megjelennek a szemeik sarkában, és – pénzt nem sajnálva – mindent megpróbálnak, hogy eltüntessék őket. Pedig nem kellene ezt tenniük, hiszen az arcolvasók számára a szarkalábak igen pozitív jelentést hordoznak, ugyanis ezeket – a szem sarkából kiinduló, sugárszerűen szétterülő – az apró vonalkákat nem a korai öregedés, a sok napozás vagy a hunyorgás okozza, hanem többnyire az örömteli, vidám élet. A kínai arcolvasók nevetés- vagy mosolyvonalaknak nevezik ezeket a ráncokat. A szarkalábak a nyíltszívű, segítőkész személyek jellemző jegyei, akik szívesen szereznek örömöt másoknak, általában mindenkihez van egy-két kedves szavuk, a szerelemben pedig hűséges és megbízható társak. Emellett sokak szerint az intelligenciát, a mélyebb összefüggések felismerését és megértését is tanúsítják, egyúttal azt, hogy az illetőt egykönnyen nem lehet rászedni. Mivel a szeretet, a sok őszinte mosoly és a nevetés hozza őket létre, a nevetésráncokkal pozitív életszemléletünket adjuk tudtul a világnak, és ami még fontosabb: vidám, szeretettel teli életben van részünk. Ne akarjuk eltávolítani őket!(Rosta Erzsébet)

 

 Aranyosi Ervin: A szem a lélek tükre

Tudod a szem a lélek tükre,
És mit látsz benne? Önmagad.
– S igaz lehet mindegyikünkre,
– hogy őszintébb, mint sok szavad.

Tudod a száj hazudni képes,
nem igaz minden gondolat.
De lelked tükre nem negédes.
Az őszintébb, mint sok szavad.

Szemed tüze, ha kell, eléget,
Ha fázol, hát átmelegít.
Lelkedben keress menedéket,
ha az élet elkeserít.

Szemed keresi tiszta párját
s ha kedvesedben megleled,
A világ legszebbik varázsát
láthatod benne: SZERETET!

Aranyosi Ervin © 2010-03-29.

 

A szem képmegjelenítése

https://youtu.be/4gQ3CfIvwB0

Jessy

https://youtu.be/DyfDQ1JKAIo

Dalszöveg

És kész,
kész a kép,
fényárban úszik a szem.

Szép,
milyen szép,
pedig rég vak már, azt hiszem.

Ha lát is, csak sötétet lát,
napfényben csillogó éjszakát,
fényárban úszó sötétet lát, ha lát…

Egy hang,
Egyhangú hang,
szavakban fürdik a száj.

És még,
még elég,
hogy beszél, mert szólni muszáj.

Gyönyörű szavakban hallgatja el,
amit jelentenie kell,
és ha kell, ott hallgat el, ahol kell…

És ha itt,
itt a perc,
És mindenki érzi: ez így jó,
a szent, szent helyen
saját farkába harap a kígyó.

De túléli az életet,
és amit még túl lehet:
a testet, es a szellemet…

 

https://youtu.be/nZu6–8poKU

Dalszöveg

Egy nyári estén sodort a végzet feléd,
Kigyúlt a csillag, dalolt az estharang,
Szemedbe néztem, szerelmes lettem beléd,
Úgy érzem én, ez nem múló kaland.

A szemed, megigézett a szemed,
Ha rám tekintesz,a szívem beleremeg,
Hívj bárhová is már utánad megyek,
Mert sorsom az,hogy én a rabod legyek,
Mindenkiénél szebb a te szemed.

Naponta várlak, titokban lesve reád,
Ha már a tájra leszállt az esthomály,
Nem érti senki az estharangok dalát,
Csak én, mióta szívem érted fáj.

A szemed, megigézett a szemed,
Ha rám tekintesz, a szívem beleremeg,
Hívj bárhová is már utánad megyek,
Mert sorsom az, hogy én a rabod legyek,
Mindenkiénél szebb a te szemed.

A szemed, megigézett a szemed,
Ha rám tekintesz, a szívem beleremeg,
Hívj bárhová is már utánad megyek,
Mert sorsom az, hogy én a rabod legyek,
Mindenkiénél szebb a te szemed, bizony,
Mindenkiénél szebb a te szemed, te tudod,
Mindenkiénél szebb a te szemed,
Mert mindenkiénél szebb a te szemed.

Írásomban nem a tudományról szerettem volna írni, bár az nem kerülhető el, hanem mindennapi életünkről. Arról, hogy úgy vigyázzon mindenki magára, mint szeme világára. Sok szerencsét!

 

2018. 01-21                                              Írta és összeállította: Pletser József

https://youtu.be/byFmClfybs4

Forrás: Internet

Facebook hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.